Hirdetés

Kikapott a sereghajtótól a vásárhelyi női kosárcsapat

Az elejétől hátrányban játszottak a vendégek. Archív.
Fotó: Haáz Vince

2019. március 04., 22:04

Egymás után harmadik meccsét veszítette el a Marosvásárhelyi VSK női kosárlabdacsapata. A középszakasz Sárga csoportját még vezető vásárhelyiek az utolsó helyezett Municipal Alexandria vendégeként szenvedtek vereséget.

2019. március 04., 22:04

Ezen a mérkőzésen a marosvásárhelyi csapat nem számíthatott Angel Robinson játékára, az amerikai idegenlégiós a múlt héten a spanyol élvonalba szerződött.

Helyére azonban a klubnak sikerült új játékost igazolnia Ruxandra Chiș személyében,

Hirdetés

aki már be is mutatkozott a hétfői kiszálláson, sőt a csapat legeredményesebbje volt. 

A mérkőzés alacsony színvonalú volt, sok hibával és gyenge dobószázalékkal, ezt bizonyítja, hogy a két csapat kevés pontot szerzett.

Ami az eredmény alakulását illeti, a Teleorman megyeiek a szünet előtt léptek meg a VSK-tól,

amely a folytatásban csak közelíteni tudott, a vereséget viszont nem sikerült elkerülni.

A vásárhelyiek vasárnap 12 órakor megszakíthatják rossz sorozatukat, amikor a Nagyváradi VSK-t látják vendégül.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, Sárga csoport, 8. forduló:
Municipal Alexandria–Marosvásárhelyi VSK 53–42 (12–10, 19–8, 5–10, 17–14),
a vásárhelyiek pontszerzői: Chiș 15 (3), Mészáros 11, Voica 7 (2), Radu 5, Badi 2, Borșan 2. Játszott még: Pop, Feiseș, Bobar, Ignat.

További mérkőzések:
Nagyváradi VSK–Kézdivásárhelyi SE 44–67 (6–19, 16–13, 10–13, 12–22)
Bukaresti Rapid–Bukaresti Agronomia 64–66 (16–6, 15–21, 14–18, 19–21)

Ranglista:
1. Marosvásárhelyi VSK 32 pont (12 győzelem/8 vereség)
2. Bukaresti Rapid 30 (11/8)
3. Kézdivásárhelyi SE 30 (10/10)
4. Nagyváradi VSK 28 (11/17)*
5. Bukaresti Agronomia 25 (5/15)
6. Municipal Alexandria 23 (4/15)
*Nagyváradi VSK – 1 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!