A női kosárlabda Nemzeti Liga odavágósorozatának harmadik buboréktornáit játsszák szombaton és vasárnap. A három rendező város egyike Sepsiszentgyörgy, ahol az eredeti elképzelés szerint a házigazda Sepsi-SIC mellett a Kézdivásárhelyi SE, illetve két bukaresti együttes, a Rapid és az Agronomia is parkettre lépett volna.
Utóbbi fővárosi csapat azonban nem tud részt venni a tornán, mivel több játékosa is megfertőződött a koronavírussal. A járvány még a múlt héten érte utol az Agronomiát, amelynek a pozitív teszteredmények miatt a saját rendezésű tornáját is ki kellett hagynia.
A Sepsi Arénában így két mérkőzést rendeznek a hétvégén, szombaton 19 órától a Sepsi-SIC a Rapiddal mérkőzik, majd a bukarestiek vasárnap 12.00-tól a KSE-vel is összecsapnak.
A másik két tornának Brassó és Szatmárnémeti ad otthont.
A bajnokságot a Sepsi-SIC öt mérkőzés után hibátlanul vezeti, a 12 csapatos mezőnyből még csak a Szatmári VSK veretlen.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!