Nem volt könnyű mérkőzése, legalábbis az elején a Sepsi-SIC-nek az élvonalbeli bajnokság 9. fordulójának szombati játéknapján. A CSM Târgoviște ugyanis meglepte a bajnokot, remekül kezdett, és megnyerte az első negyedet.
Ezután viszont magára talált Zoran Mikes vezetőedző együttese, sorozatban nyolc pontot szerezve indította a második játékrészt.
Ennek köszönhetően hamar magához vette a vezetést, majd tíz pontos előnyt dolgozott ki, ebből azonban mindössze öt maradt a szünetig.
A fordulást követően is eredményesebben játszott és újra elhúzott a Sepsi-SIC, a harmadik negyed végére már 14 pont volt a különbség a vendégek javára.
Ráadásul a folytatásban is hatékonyak voltak, és az utolsó játékrész közepére még tovább nőtt az előnyük, 18-cal is vezettek.
Így már nem volt kérdéses a győzelmük, és még az is belefért, hogy a végén kiengedtek, a házigazda pedig közelebb férkőzött és behúzta az utolsó játékrészt. Megvan a címvédő kilencedik sikere is a pontvadászatban, és jobb pontkülönbségükkel továbbra is az élen állnak a ranglistán.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!