Az utóbbi években a mezőny egyik versenyképes együttesének számító, a román Nemzeti Ligában háromszoros ezüstérmes szatmáriak kiválása nagy meglepetés, a bejelentés szerint a klub legalább egy évre felfüggeszti a felnőtt csapat tevékenységét.
Az előző idényben a Szatmárnémeti VSK-nál mind anyagilag, mind szakmailag sokat fektettek abba, hogy bajnoki címet, vagy kupagyőzelmet szerezzenek, de ezt nem sikerült teljesíteniük, sőt elbuktak egy helyet a bajnokságban, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy szünetet kell tartaniuk.
A klub azt is kifogásolja, hogy a szövetség egyre magasabb elvárásokat támaszt a csapatokkal szemben, többek között köteleznék arra, hogy bronzérmesként részt vegyenek a nemzetközi kupasorozatban, valamint kötelezően induljanak a kizárólag romániai játékosok számára szervezendő bajnokságban.
Sajnos nem rózsás a helyzet az előző szezonban az ötödik hellyel a klub történetének legjobb helyezését elért Marosvásárhelyi Sirius KK-nál sem. Kiss István klubelnök megkeresésünkre elmondta, bár a román Nemzeti Ligába való benevezést már elküldték, de ha nem tudják az anyagiakat előteremteni, akkor kénytelenek lesznek visszalépni.
„Remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni, de az esélye megvan. Alaposan megemelkedtek a szövetség által megállapított díjak és eléggé kérdéses a részvételünk a felnőtt bajnokságban” – közölte Kiss István.
Hozzátette, az ifjúsági csapatokkal viszont biztosan folytatják a következő szezonban is. A klubvezető megjegyezte, a szövetség csak anyagi terhet ró a klubokra, minden évben újabb és újabb díjak vannak, a régieket emelik, az újakat bevezetik, és csak kapkodják a fejüket, a támogatás pedig minimális. Meglátása szerint emiatt könnyen előfordulhat, hogy a Szatmárnémeti VSK után más csapatok is kénytelenek lesznek visszalépni, mert egyszerűen olyan a gazdasági helyzet, és nem tudják fenntartani a csapatot.
A klubelnök ismertette, a felnőtt csapatnál még tárgyalnak a szponzorokkal és a polgármesteri hivatallal, akiktől támogatásra számítanak, illetve várják a benyújtott projektekre a megítélt összegeket, és ennek függvényében döntenek arról, hogy indulnak-e a bajnokságban, és ha igen, milyen kerettel, hány külföldi játékossal.
„A felnőtt együttesnél Carmin Popa vezetőedző mellett a romániai játékosok közül elméletileg mindenki maradni akar, a marosvásárhelyi származású Sólyom Sára is. A külföldiek közül azonban szinte biztos, hogy egyikük sem marad, mert olyan fizetéseket kaptak más kluboknál és már le is szerződtek, amihez mi hozzá sem szagolunk.
Az ukrán játékossal, Veronika Ljubineccel próbálunk hosszabbítani, de ha Lengyelországból megfelelő ajánlatot kap, akkor oda igazol, mert a családja ott tartózkodik az orosz-ukrán háború miatt”.
Kiss István a következő szezonra vonatkozó lebonyolítási rendszert is kifogásolja, miszerint a felnőtteknél a versenykiírás olyan, hogy négy bajnokságot akarnak az egyben. A jelenlegi helyzet szerint a tervezett 12 helyett 11 csapat indul el az élvonalban, a rájátszásba az első nyolc helyezett jut be, a többiek az alsóházban folytatják az U19-es bajnokságban szereplő csapatokkal.
Továbbá, kötelező a 3x3-as bajnokságban való szereplés, ami eredetileg úgy volt, hogy a válogatott mérkőzések miatt beiktatott szünetben kerül megrendezésre, de nemrég kiderült, hogy öt tornát akarnak, tehát ez tovább növeli a költségeket.
Miután az év elején lejár a Román Kupa és április végén a román Nemzeti Liga, a kluboknak még kötelező részt venni a kizárólag romániai játékosok számára kiírt Föderáció Kupában is, amiről egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen formában zajlik le.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!