A marosvásárhelyi csapat erdélyi vetélytársaival küzd meg, előbb szerdán 19 órától a Nagyszebeni CSU-t fogadja a 12. forduló keretében, majd pénteken 18.45-től (élőben a Digi Sport csatornán) a 9. fordulóból elmaradt találkozón a címvédő Kolozsvári U-BT együttese ellen játszik a ligeti Sportcsarnokban.
A két mérkőzésre a szurkolók csomagban is megvásárolhatják a belépőt, amelynek ára 20 lejbe kerül, és ezzel mindkét meccset megtekinthetik.
A Marosvásárhelyi VSK két győzelemmel és hét vereséggel a 8., utolsó előtti helyen áll a ranglistán, amelyen a nagyszebeniek hat nyert és négy vesztes meccsel az ötödikek, míg a kolozsváriak 8/1-es mérleggel a harmadikok, de két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!