Mozgalmas napokon van túl a hazai kosárlabdázás két legjobb csapata, a sepsiszentgyörgyiek és a szatmárnémetiek is a koronavírus miatt szenvednek.
A Sepsi-SIC keretében a pénteki tesztelés során kiderült, hogy több játékosnak pozitív lett a mintája, ezért a teljes csapat karanténba vonult a következő öt napra. A klub tájékoztatása szerint a fertőzöttek közül többen tünetmentesek, viszont van olyan is, aki enyhe tüneteket tapasztal.
Az együttesnek a hétvégén nem volt mérkőzése a bajnokságban, így nem kellett halasztania, és ha minden jól alakul, akkor legközelebb február 5-én, szombaton a CSM Alexandria ellen játszik a Sepsi Arénában.
A Szatmárnémeti VSK szombaton a Brassói Olimpia otthonában kellett volna játsszon, de a mérkőzést nem rendezték meg, mivel a házigazdák keretében egy játékos pozitív koronavírustesztet produkált.
A brassói klub azonban későre végezte el a tesztelést és az eredményeket pénteken délután közölte, amikor már a szatmáriak megérkeztek a helyszínre, felelőtlensége miatt pedig teljesen hiába utaztak oda-vissza összesen 900 kilométert.
A szatmári klubnak ez volt immár a harmadik elhalasztott idegenbeli mérkőzése a bajnokságban, korábban a Sepsi-SIC elleni rangadó és a Kézdivásárhelyi SE elleni találkozója is elmaradt, így a folytatásban sűrű program elé néz.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!