A felsőház nyitófordulójában a vásárhelyiek több alapember hiányában hazai pályán vereséget szenvedtek a címvédő Kolozsvári U-BT ellen. A fővárosi kiszálláson viszont már szinte teljes kerettel játszhattak, a betegségéből felépült Goran Gajovic mellett az eltiltott Goran Martinic is pályára léphetett.
Martinic tíz fordulós büntetést kapott dulakodás miatt, ám a játékos fellebbezett a határozat ellen, az ügyet pedig csak hétfőn tárgyalják újra, így addig felfüggesztették az eltiltását.
Jobban kezdte az összecsapást a VSK, az első negyed végéig folyamatosan előnyben volt, ám két másodperccel a dudaszó előtt a Dinamo egy kétpontossal fordított. A folytatásban pedig átvette az irányítást, kilenc ponttal is elhúzott, a szünet előtti percekre azonban a vásárhelyi játékosok összekapták magukat és sikerült kiegyenlíteniük.
A pihenő után már a vendégek akarata érvényesült, a Jeremic, Martinic és Sánta alkotta hármas vitte a hátán a csapatot, amely a harmadik játékrészben tizenegy pontos előnyt dolgozott ki.
Erre még rá is tudtak pakolni, a végéhez közeledve azonban figyelniük kellett, hiszen a fővárosiak öt pontra felzárkóztak, de a győzelmük nem forgott veszélyben.
Első felsőházi sikerével a Marosvásárhelyi VSK tovább tartja helyét az élmezőnyben, holtversenyben a harmadik pozíciót foglalja el. Az együttes számára újabb fővárosi találkozó következik, jövő hétvégén a Rapid vendégei lesznek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!