Az előző játéknapon fájó vereséget szenvedett el a háromszéki gárda, a Konstancai CSM tudott győzni a Szabó Kati sportcsarnokban. Ezúttal azonban egy pillanatig sem volt kérdés a pontok sorsa, a meccs folyamán egyszer sem vezetett a házigazda.
Az első tíz perc végén már 27 volt a különbség, 36–9-re vezetett a Sepsi-SIC. A második felvonás sem alakult másképp, teljes mértékben a vendégcsapat akarata érvényesült, a szünetben 50 volt közte (16–66). A folytatásban igyekezett ugyan a Brassói CSU, de tehetetlen volt, 126–34-re diadalmaskodott a sepsiszentgyörgyi klub.
Ezzel a sikerrel a háromszéki alakulat feljött az első helyre, ahol ugyanannyi ponttal áll, mint a CSM Târgovişte.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!