22 év után először játszhatott ismét hivatalos hazai mérkőzést a gyergyószentmiklósi felnőtt férfi kosárlabdacsapat. A pillanat jelentőségét jól jelezte, hogy telt ház fogadta az együttest: a sportág kedvelői történelmi eseményként élték meg a hazatérést.
Az ünnepi alkalmat eredetileg egy Liga I-es bajnoki mérkőzés tette volna teljessé, amelyen a Bukaresti TotalSport lett volna az ellenfél, ám a fővárosi csapat egy nappal az esemény előtt jelezte, hogy nem tud elutazni Gyergyószentmiklósra. A szabályzat értelmében a találkozót 20–0-s gyergyói győzelemmel írták jóvá.
Az eredmény azonban ezúttal másodlagos volt: a lényeg az volt, hogy a városban 22 év után ismét meccsnap lehessen. A szervezők gyorsan megoldást találtak, így a Csíkszeredai VSK ugrott be, és a közönség ismét mérkőzést láthatott, még ha barátságost is.
Mint ismert, az ISK-VSK Antares az elmúlt időszakban Szárhegyen rendezte hazai mérkőzéseit, így a visszatérés nemcsak sport-, hanem közösségi szempontból jelentőséggel bír Gyergyószentmiklóson.
A jó hangulatban lezajlott összecsapás előtt beszédet mondott Nagy Zoltán polgármester, valamint György Botond megyei tanácsos is. A programot színesítette Sólyom Berni és a Brill Dance Táncstúdió fellépése.
A Kercsó Zoltán vezetőedző által irányított ISK–VSK Antares jelenleg csoportja második helyén áll a bajnokságban A következő hazai mérkőzést a Brassói CSU ellen vívják a gyergyószentmiklósiak. Azt a találkozót eredetileg húsvét vasárnapjára ütemezte a szakszövetség, azonban a klub azon dolgozik, hogy ezt egy héttel előre hozzák és már ezen a hétvégén hivatalos bajnoki meccsen is bemutatkozhasson a csapat az új parkettán a gyergyószentmiklósi közönség előtt.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!