A Liga I alapszakaszában még nem sikerült megismerniük a győzelem ízét, de az alsóházi csoportban már a harmadik nyert meccsük után ünnepelhettek szombaton. Bukarestben a CNAV Eagles otthonában 65–89-re nyertek Kercsó Zoltán tanítványai. Magasan kiemelkedett a mezőnyből Bodó Tamás, aki 43 pontot dobott, de Lokodi Mátyás is elérte a 20 pontot. A gyergyóiak főként a harmadik negyedben parádéztak, amikor 19 pontot vertek az ellenfelükre.
„Egy sérülés és betegség hullám miatt, nagyon vékony kerettel tudtunk kiállni. Ezt a Bukarestet itthon sikerült megverni, ezért reményekkel teli utazott a csapat, de azért volt egy pici aggodalom. A mérkőzést emberfogással kezdtük, ami jól is működött, azonban számoltunk azzal, hogy a fáradtság nehogy gondot okozzon a végén, ezért védekezést váltottunk.
Sikerült meglepni az 1–2–2-es matchup zónával őket, és a második negyed utáni tíz pontos előnyünket sikerült 28-ra is feltornázni. Aztán kisebb hullámvölgy után, visszajött a játékunk, és végig vezetve biztosan behúztuk a mérkőzést. Kiemelném a fiúk küzdeni akarását, összpontosítását. Egyénileg pedig Bodó Tamást, aki 43 pontot dobott” - összegezett Kercsó Zoltán edző.
Férfi kosárlabda Liga I:
Bukaresti CNAV Eagles–Gyergyószentmiklósi ISK-VSK 65–-89 (20–22, 15–23, 12–31, 18–13).
A gyergyói pontszerzők: Bodó Tamás 43, Lokodi Mátyás 20, Tamás László 10, Puskás Hunor 9, Deák Roland 4, Szőcs Hunor 3.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!