Az idei tornán összesen 22 csapat vett részt, ez közel 90 résztvevőt jelent. „A benevezett csapatokat négy csoportba osztottuk. Az U15-ös fiú-, illetve az U14-es lánycsoportba három-három csapat jelentkezett, és ezekben a csoportokban mindenki játszott mindenkivel – tudtuk meg Antal Szabolcs főszervezőtől.
Mint ismertette, a felnőtt férfi kategóriába tíz csapat nevezett be, a lányoknál pedig hat együttes. Ezekben a csoportokban a tavalyi kiíráshoz hasonlóan kieséses rendszerben zajlott a torna, de volt vigaszág, így a kiesettek is kaptak egy második esélyt a továbbjutásra.
A mérkőzések mellett voltak ügyességi vetélkedők is,
a Two Ball elnevezésű játék nyertesei Czompók Bence (Göröcs Tas Fanok) és Szilágyi Nagy Zétény (Sápsi) voltak, míg a hármasdobó verseny győztese Fülöp Bence (Batmanék) volt. A felnőtt férfi kategóriában a mérkőzéseket játékvezetők felügyelték, ezzel is emelve a verseny színvonalát. A dobogós helyezést elért települések csapatai mellett Szováta is képviselve volt a csíkszeredai 3x3-as kosárlabdatornán.
U14, lányok: 1. Leánykagyermekek (Csíkszereda), 2. Kosaras hármas (Csíkszereda), 3. Bombanégyes (Csíkszereda).
U15, fiúk: 1. Göröcs Tas Fanok (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely), 2. Big Three (Csíkszereda), 3. Tajak és csapat (Csíkszereda).
Felnőtt korosztály, nők: 1. Fa alakulat (Székelyudvarhely), 2. Sepsi-Csík (Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy), 3. White Bulls (Csíkszereda).
Felnőtt korosztály, férfiak: 1. Dánfalvi medvehajcsárok (Csíkdánfalva), 2. Random (Csíkszereda), 3. Batmanék (Csíkszereda).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!