
Felemás érzelmekkel vágott neki a csütörtök esti összecsapásnak a háromszéki gárda, ugyanis az utóbbi időben többször is hagyott némi kívánnivalót maga után a lányok teljesítménye. Ennek ellenére rengeteg szurkoló kilátogatott az összecsapásra és támogatta a zöld-fehéreket.
Zoran Mikes együttese kiválóan kezdett, az első tíz perc közepéhez érve hatpontos előnye volt, amit meg is őriztek a második felvonásig (25–19). A második negyedben továbbra is magabiztosan dobtak a hazaiak, egy adott pillanatban már tizenkettővel mentek, de a félidőhöz érkezve ismét hatra csökkent a különbség (42–36).

A harmadik tíz percben jól védekezett a sepsiszentgyörgyi alakulat, a tengerpartiak csupán 12 pontot szereztek, a hazaiaknál pedig hat hárompontos is összejött, az utolsó negyedet megelőzően pedig 18 egység volt a különbség a két fél között. Nem remegett meg a vendégek keze, próbáltak felzárkózni és nyomást helyezni a zöld-fehérekre, a meccs végéhez közeledve 74–70 is volt az állás,
viszont a véghajrában összeszedte magát a Sepsi-SIC és beállította a 79–70-es végeredményt.

A hazaiaknál a sikerben főszerepet vállalt Borislava Hristova, aki 22 pontot szerzett, de nem érheti panasz Morgan Green teljesítményét sem, aki 20-ig jutott a tengerpartiak ellen.
Február közepén a konstancai gárda győzött, most a háromszéki csapat visszavágott. Zoran Mikes csapata a második helyen zárta az alapszakaszt, ugyanis 14 mérkőzésen 26 pontot gyűjtöttek össze az élvonalban, míg a csütörtöki ellenfelük 27-et.

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!