Hirdetés

Hosszabb kihagyás után újra kosárlabda-bajnokságot szervez a Gyergyószentmiklósi ISK

U19-es kosárlabdatornát szerveznek Gyergyószentmiklóson
Fotó: Halmágyi Zsolt

2022. február 10., 12:35

A férfiak U19-es országos kosárlabda-bajnokság egyik tornáját szervezi február 12-én, szombaton a Gyergyószentmiklósi ISK. A megmérettetésen három csapat vesz részt a gyergyószentmiklósi sportolók mellett Ploiești-ről és Bukarestről érkeznek együttesek. A szervezők az érvényes járványügyi szabályok betartása mellett várják a szurkolókat is a Basilides Tibor sportcsarnokba.

2022. február 10., 12:35

Hosszabb kihagyás után kosárlabda-bajnokságot szervez a Gyergyószentmiklósi ISK.

Nagy esemény ez számunkra, ugyanis Gyergyószentmiklósnak eddig még nem volt U19 férfi kosárlabdacsapata”

– nyilatkozta a bajnokság kapcsán Kercsó Zoltán kosárlabdaedző. Hozzátette, több mint egy év után tudtak itthon hazai mérkőzést szervezni.

Hirdetés

„Tavaly az anyagi okok miatt nem tudtunk bajnokságban részt venni, ugyanis a PCR-tesztek miatt a normál szezonnak a négyszeresébe került volna. Idén beiratkoztunk és meg is kaptuk a szövetségtől a turnésorozat első fordulójának szervezési jogát” – mondta Kercsó.

A Gyergyói ISK csapata mellett, a CSM Ploiești és a CN Aurel Vlaicu Bukarest lesz jelen a bajnokságon.

Bár a tornán szereplő két csapattal még nem találkoztak a gyergyószentmiklósi fiúk, a befektetett munka, felkészülés ismeretében a Gyergyói ISK edzője bizakodó az eredményt illetően.

„Eddig még nem játszottunk a két csapat ellen, így nem ismerjük őket. Most olyan korban vannak a gyerekek, hogy elég nagy a csapatok, klubok közötti vándorlás, tehát nem tudjuk, hogy milyen keretre lehet számítani, de ha a becslések jók, úgy gondolom, van esélyünk akár még az első helyre is” – fogalmazott a Gyergyói ISK U19-es férfi kosárlabdacsapatának edzője.

Az aktuális járványügyi szabályokat betartva várják a nézőket. A Gyergyói ISK első mérkőzésén a CSM Ploiești-tel csap össze szombaton 13.45-kor, 16.30-tól pedig a CN AureI Vlaicu Bukarest csapata lesz az ellenfél.

Albert Eszter

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!