Hosszabb kihagyás után kosárlabda-bajnokságot szervez a Gyergyószentmiklósi ISK.
– nyilatkozta a bajnokság kapcsán Kercsó Zoltán kosárlabdaedző. Hozzátette, több mint egy év után tudtak itthon hazai mérkőzést szervezni.
„Tavaly az anyagi okok miatt nem tudtunk bajnokságban részt venni, ugyanis a PCR-tesztek miatt a normál szezonnak a négyszeresébe került volna. Idén beiratkoztunk és meg is kaptuk a szövetségtől a turnésorozat első fordulójának szervezési jogát” – mondta Kercsó.
A Gyergyói ISK csapata mellett, a CSM Ploiești és a CN Aurel Vlaicu Bukarest lesz jelen a bajnokságon.
Bár a tornán szereplő két csapattal még nem találkoztak a gyergyószentmiklósi fiúk, a befektetett munka, felkészülés ismeretében a Gyergyói ISK edzője bizakodó az eredményt illetően.
„Eddig még nem játszottunk a két csapat ellen, így nem ismerjük őket. Most olyan korban vannak a gyerekek, hogy elég nagy a csapatok, klubok közötti vándorlás, tehát nem tudjuk, hogy milyen keretre lehet számítani, de ha a becslések jók, úgy gondolom, van esélyünk akár még az első helyre is” – fogalmazott a Gyergyói ISK U19-es férfi kosárlabdacsapatának edzője.
Az aktuális járványügyi szabályokat betartva várják a nézőket. A Gyergyói ISK első mérkőzésén a CSM Ploiești-tel csap össze szombaton 13.45-kor, 16.30-tól pedig a CN AureI Vlaicu Bukarest csapata lesz az ellenfél.
Albert Eszter
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!