Hirdetés

Homály fedi a sepsiszentgyörgyi kosárcsapatot

Kérdéses, hogy mi történik a sepsiszentgyörgyi kosárcsapatnál
Fotó: Tuchiluș Alex

Hamarosan kezdődik az újabb kosárlabdaidény, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a román női élvonalban lesz érdekelt, valamint az Európa Kupában is indul. A háromszéki együttessel kapcsolatban azonban egyre több megválaszolatlan kérdés merül fel a rajt előtt.

2024. augusztus 30., 10:59

A tavalyi szezonban megtört a Sepsi-SIC hosszú évek óta tartó hazai egyeduralma,

ugyanis a Konstancai CSM rendkívül erős kerettel vágott neki az idénynek, végül a bajnokságot és a kupát is bezsebelte.

Hirdetés

Már a pontvadászat közepén látszott, hogy talán nincs minden rendben a sepsiszentgyörgyi klubnál, azonban a vezetőség folyamatosan közölte a szurkolókkal, hogy dolgoznak az ügyön és hamarosan ismét tündökölni fog az együttes.

Ennek ellenére a szezon lejártával kiderült, hogy a zöld-fehérektől távozik néhány kulcsfontosságú játékos, érkezőkről viszont alig lehetett hallani, ráadásul most már közel az új idény kezdete, és továbbra is homály fedi az alakulatot.

Az egészen biztos, hogy a gárda egyik legfontosabb kosarasa, Borislava Hristova már nem Sepsiszentgyörgyön folytatja a pályafutását, Ellen Nyström szintén távozott, akárcsak Courtney Range. Hatalmas érvágás lehet Morgan Green távozása is, aki nagy űrt hagyhat maga mögött.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A Sepsi-SIC megerősítette, hogy Katy Armanu marad a háromszéki klub kötelékében, meghosszabbították Ştefania Cătinean szerződését, valamint sikerült megszerezni Alexandra Ghiță játékjogát. A legfrissebb bejelentés szerint pedig Kovács Renáta ismét zöld-fehérben fog szerepelni, miután korábban négy évig már erősítette a szentgyörgyi alakulatot.

A szurkolók korántsem elégedettek a vezetőség hozzáállásával, elmondásuk szerint sok mindent elhallgatnak előlük, meglátásuk szerint koránt sincs minden rendben a csapatnál.

A Székely Légió kijelentette, hogy az idei szezonban nem váltanak bérletet, ezzel is jelezvén, hogy szeretnék, ha ők is értesülnének arról, ami a klubnál zajlik.

Több kérdést és „vádat” is megfogalmaztak a vezetőség irányába, amire azonban elmondásuk szerint nem kaptak semmilyen választ. A nevüket nem vállaló szurkolók úgy tudják, hogy a vezetőedző, Zoran Mikes rendkívül arrogánsan viselkedik a játékosokkal, ennek tudható be több belső konfliktus az öltözőn belül, ezért nem szeretnének más kosarasok csatlakozni a csapathoz.

Állításuk szerint a fizetések is igazságtalanul vannak meghatározva, ennek is betudható, hogy néhányan itt hagyták a gárdát. Továbbá azt is felrótták, hogy olyan ügyek kapcsán mentek bele a pereskedésbe és költöttek rá rengeteg pénzt, amiben már előre tudták, hogy nincs igazuk.

A Székely Légió idén nem vált bérletet a Sepsi-SIC kosármeccseire •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A Székely Légió idén nem vált bérletet a Sepsi-SIC kosármeccseire
Fotó: Tuchiluș Alex

Ezekkel kapcsolatban a Székely Sport is megpróbálja felvenni a kapcsolatot a Sepsi-SIC vezetőségével, amennyiben sikerül beszélnünk velük, újabb tájékoztatást nyújtunk olvasóinknak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!