Hirdetés

Hét meccs egy hónap alatt – ennyire kemény a vásárhelyi kosarasok programja

Négyszer hazai pályán és háromszor idegenben játszanak
Fotó: Haáz Vince

Nagyon sűrű időszak előtt áll a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely egy hónapon belül hét mérkőzést játszik az élvonalbeli bajnokságban.

2024. december 05., 16:03

Kiválóan kezdte az idei szezont a marosvásárhelyi együttes, amelyet nem kíméltek a sorozatos sérülések, ennek ellenére erőn felül teljesítenek és az élmezőnyben foglalnak helyet. A VSK az eddigi kilenc mérkőzésén hat győzelmet és három vereséget összesített, ezzel jelenleg a hatodik a ranglistán, azonban egy meccsel kevesebbet játszott, mint az előtte álló vetélytársai.

Hirdetés

Faragó Péter vezetőedző legénysége legutóbb három héttel ezelőtt lépett pályára, amikor hazai közönség előtt szenzációs végjátékban legyőzte a Bukaresti Steauát. Ezután rövid szünet következett a bajnokságban, majd az előző játéknapon elhalasztották a címvédő Kolozsvári U-BT elleni idegenbeli találkozójukat.

Kapcsolódó

A marosvásárhelyiek az egyik legnehezebb ellenféllel szemben folytatják az idényt, a 11. forduló vasárnapi játéknapján 20 órától hazai pályán a Nagyváradi VSK ellen játszanak, amely a mezőnyben egyedüliként százszázalékos mérleggel rendelkezik, mind a tíz eddigi mérkőzését megnyerte és vezeti a pontvadászatot.

A VSK-ra nagyon kemény program vár az esztendő végén és az új év elején, hiszen december 8. és január 4. között nem kevesebb, mint hét meccset játszik, ráadásul szinte kizárólag olyan csapatokkal, amelyek az élbolyhoz tartoznak.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A Nagyvárad elleni hétvégi összecsapás után december 13-án, pénteken 19 órától a második helyezett CSO Voluntari vendégeként szerepelnek a bajnokságban, majd 18-án hazai környezetben a Nagyszebeni CSU ellen harcolhatják ki a részvételt a Román Kupa nyolcas döntőjében.

Az ünnepek előtt még két bajnoki találkozót letudnak, december 21-én az FC Argeș Pitești-et fogadják, alig két nappal később, 23-án pedig bepótolják a Kolozsvári U-BT elleni meccset. Az esztendőt december 28-án a Konstancai CSM elleni kiszállással zárják, az új évet pedig hazai összecsapással kezdik, január 4-én a Bukaresti Rapidot fogadják.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!