Hirdetés

Hatodik kupagyőzelméért küzdhet a Sepsi-SIC

Fotó: Pinti Attila

2021. február 19., 17:54

A hétvégén Szatmárnémetiben rendezik a női kosárlabda Román Kupa idei kiírásának négyes döntőjét. A szombaton 19 órakor kezdődő elődöntőben az ötszörös kupagyőztes Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a házigazda VSK együttesével találkozik, a párharc győztese pedig a vasárnapi döntőben a Kolozsvári U–Bukaresti Agronomia összecsapás nyertesével mérkőzhet meg a trófeáért.

2021. február 19., 17:54

A székelyföldi csapat idén hatodszorra hódíthatja el a Román Kupát, amelynek döntő tornáit az elmúlt három évben a Sepsi Arénában rendezték, és mindhárom alkalommal a zöld-fehérek örülhettek a végső győzelemnek.

Tavaly az Aradi FCC Baschet elleni 80-67 arányú sikerüknek köszönhetően emelhették magasba a trófeát, a korábbi években viszont éppen a jelenleg legfőbb riválisuknak számító Szatmárnémeti VSK-val csaptak össze a fináléban. A háromszékiek 2019-ben a 69:65-re, egy évvel korábban pedig a 62:48-ra végződő döntőben diadalmaskodtak a partiumi együttes ellen. A két csapat legutóbb január 9-én, bajnoki meccsen találkozott egymással a Sepsi Arénában, ez a mérkőzés is a szentgyörgyiek 80:69 arányú győzelmével végződött.

Hirdetés

Az előzmények ismeretében tehát a Sepsi-SIC tűnhet a szombati elődöntő esélyesének, de számítani lehet arra, hogy a sorozatos kudarcok után a sikerre éhes és hazai környezetben játszó szatmárnémeti lányok keményen fognak küzdeni a továbbjutásért.

Márpedig a párharc nyertese nagy valószínűség szerint sem a Kolozsvári U, sem a Bukaresti Agronomia részéről nem fog különösebb ellenállásba ütközni a fináléban, így a két nagy rivális találkozója amolyan előrehozott döntőnek is tekinthető.

A székelyföldi csapatot eddig öt kupagyőzelemig vezető Zoran Mikes, a zöld-fehérek vezetőedzője úgy véli, felkészültek az újabb megmérettetésre, de nagy erőfeszítésre lesz szükségük annak érdekében, hogy idén is elhódítsák a trófeát. A bosnyák tréner arra is kitért, hogy nem teljes a keretük, több játékost is sérülések hátráltatnak, de ennek ellenére tanítványait képesnek tartja arra, hogy hazahozzák a kupát Sepsiszentgyörgyre.

Mint minden évben, idén is a szezon közepén kerül sor erre a tornára, így arra kell összpontosítanunk, hogy ezen a két napon tudásunk legjavát nyújtsuk.

A legkeményebb meccsnek a Szatmárnémeti elleni elődöntő számít, de ne feledjük, a torna győztese az lesz, aki a döntőt is megnyeri. Nagy erőbedobással kell játszanunk az első mérkőzésen, mert egy jó csapattal találkozunk, és a győztes mentalításával kell pályára lépnünk.

Vannak keretgondjaink is, de ez egy újabb kihívás számunkra, mert ha le tudjuk küzdeni ezeket a nehézségeket, azt jelenti, hogy valóban erősek vagyunk. De bármilyen problémával is kell szembenéznünk, én hiszek ebben a csapatban. Majd meglátjuk, milyen csapattal tudunk felállni, de úgy gondolom, készen állunk a küzdelemre” – nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője.

A korábban a Szatmárnémeti VSK mezét is magára öltő Andra Mandache szerint a partiumi együttes jelenleg tapasztalt hazai és külföldi játékosokat tud felvonultatni, ezért nagy harcra számít ellenük, de abban bízik, hogy folytatni tudják a hagyományt, és miként a januári bajnoki meccsen is legyőzték őket, ezúttal is diadalmaskodni fognak.

A szombati elődöntők sorát a Bukaresti Agronomia–Kolozsvári U összecsapás nyitja (16 óra), majd a viadal a Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK párharccal (19 óra) folytatódik. A két elődöntő nyertese vasárnap 18 órakor küzdhet meg egymással a végső győzelemért. A szatmárnémeti Both Katalin Sportteremben zajló Román Kupa négyes döntőjének mérkőzéseit a kosárlabda-szövetség YouTube-csatornáján (FRB TV) élőben közvetítik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tavalyi rutinra építve, megújuló csapattal rajtol az FK Csíkszereda

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Ez is érdekelheti

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!