A szezont kiválóan kezdő marosvásárhelyi együttes az előző játéknapon nem lépett pályára, mivel ellenfele, az Aradi FCC Baschet pozitív koronavírustesztek miatt nem tudta vállalni a találkozót.
A 4. forduló pénteki nyitómérkőzésén ismerős csapattal játszott a Sirius KK, az élvonalban újonc Triumf ellen a Román Kupa első fordulójában korábban már két nagyarányú győzelmet aratott.
A moldvai kiszálláson mindössze a mérkőzés elején alakult szorosan az eredmény, ezután a marosvásárhelyiek elhúztak, és a folytatásban még tovább növelték előnyüket, végül pedig 29 pontos különbséggel nyertek. A házigazdák nem tudták tartani a lépést, ez annak is betudható, hogy öt játékossal játszották végig a találkozót.
A Sirius KK keretéből minden pályára lépett kosárlabdázó pontot szerzett, a legeredményesebb az amerikai Ruth Sherill volt 14 ponttal és 11 lepattanóval.
Harmadik bajnoki győzelmével Carmin Popa vezetőedző együttese folytatja remek menetelését, a következő fordulóban azonban az eddigi legnehezebb próbatétel következik számára, az előző szezon ezüstérmesével, a Szatmárnémeti VSK-val kell megküzdenie.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!