Hirdetés

Hajszálon múlott a Sepsi-SIC továbbjutása

• Forrás: Facebook/Sepsi-SIC

2020. január 10., 10:48

Kilenc pontos hátrányából csak nyolcat tudott ledolgozni a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupa rájátszásának visszavágóján. A háromszékiek hiába győztek az Artego Bydgoszcz vendégeiként, 141–140-es összesítéssel a lengyelek jutottak tovább a kontinensviadal nyolcaddöntőjébe.

2020. január 10., 10:48

A zöld-fehérek már legelső támadásukból megszerezték a vezetést Mandache révén, majd Gödri-Părău hármasával és Givens találatával tovább növelték előnyüket (4–9). Ezt követően is Givens játszott eredményesen, azonban néhány perc elteltével a lengyelek Kiesel révén egyenlítettek, az első negyed viszont így is vendégelőnnyel zárult (18–19).

Hirdetés

A folytatásban egy ideig a két csapat felváltva szerezte pontjait, majd a szentgyörgyi lányok elkapták a fonalat, Vucetic távolról talált a gyűrűbe, Givens is pontosan célzott, majd Pasic triplájával már megvolt a kilencpontos előny (23–32).

Időkérés után a hazaiak néhány percre magukra találtak, sikerült is faragniuk a hátrányból, azonban ekkor színre lépett Mandache, aki három alkalommal is a hárompontos félkörön kívülről célzott pontosan, társult hozzá Vucetic is,

így az első húsz perc végén a háromszékiek tizenhét ponttal vezettek (31–48), és felcsillant a továbbjutás reménye.

• Forrás: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

• Forrás: Facebook/Sepsi-SIC

Szünet után a zöld-fehérek már nem tudták folytatni a második negyedben nyújtott teljesítményüket, támadásban rengeteg labdát elszórtak, a hazaiak pedig éltek a felkínált lehetőséggel, és elkezdték a felzárkózást. Lassan olvadni kezdett a korábban remek játékkal kidolgozott előny, és Zoran Mikes hiába kért időt, a harmadik játékrész végén tanítványai már csak hat ponttal vezettek (55–61).

Az utolsó tíz perc sem indult jobban, a hazaiaknál O’Neill ellenállhatatlanul játszott, Kiesel is hozzátette a magáét, aminek köszönhetően a lengyel csapat fel is tudott zárkózni két pontra (68–70).

Ekkor Zoran Mikes ismét időt kért, és úgy tűnt, sikerült rendet tennie a fejekben, mert a lányok összekapták magukat, és egy 7–0-s sorozattal ismét „összedobálták” a szükséges kilencpontos előnyt (68–77).

• Forrás: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

• Forrás: Facebook/Sepsi-SIC

Miskiniene találatára Givens két értékesített büntetővel válaszolt, a véghajrá azonban a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakult. Natalie Butler kihagyott két büntetőt, majd egy ziccert is, az utolsó támadást pedig a lengyelek vezethették. Nyolc másodperccel a mérkőzés vége előtt Kiesel végezhetett el két büntetődobást, amelyből egyet sikerült értékesítenie (71–79).

A zöld-fehéreknek már nem maradt idejük még egy támadásra, így 141–140-es összesítéssel az Artego jutott tovább.

A Sepsi-SIC tehát nagyon közel járt ahhoz, hogy ledolgozva kilenc pontos hátrányát és lengyel földön harcolja ki a továbbjutást, de a szentgyörgyi lányoknak a kudarc ellenére sem kell szégyenkezniük, mert bebizonyították, egységes csapatként harcolva Európa legjobbjaival is fel tudják venni a küzdelmet.

Női kosárlabda, Európa Kupa rájátszása:
Artego Bydgoszcz–Sepsi-SIC 71–79 (18–19, 13–29, 24–13, 16–18).
Artego: Miskiniene 24 (1x3), O’Neill 21 (1x3), Kiesel 15 (1x3), Pobazy 8, Miedzik 3 (1x3). Cserék: Michalek, Evans, Sobiech R., Sobiech K, Swiatkowska. Edző: Tomasz Herkt.
Sepsi-SIC: Mandache 26 (5x3), Givens 22, Gödri-Părău 8 (2x3), Pasic 4 (1x3), Orbán. Cserék: Vucetic 10 (2x3), Butler 8, Topuzovic 1, Kovács, Mîrne-Nagy, Cătinean, Demeter. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Mila Cavara (bosnyák), Ivana Ivanović (szerb), Davor Gudelj (svéd).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!