Hirdetés

Egy pillanatra sem engedte ki a kezéből a vezetést a gyergyói kosárlabdacsapat

Magabiztos győzelemmel nyitotta az évet az ISK-VSK Antares. Korábbi felvétel
Fotó: Bende Zoltán

2026. január 06., 19:47

A Cuza Pirates Brăila otthonában játszotta az év első mérkőzését a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares. A keddi találkozó az 1. Liga második szakaszának nyitómeccse volt és 16 pontos gyergyói sikert hozott.

2026. január 06., 19:47

A mérkőzés első negyede remekül sikerült a gyergyóiaknak, Lokodi hárompontosa jelentette az első változást az eredményjelzőn, és mint utóbb kiderült, a megszerzett vezetést később egy pillanatra sem engedte ki a kezéből az ISK-VSK Antares. A legnagyobb különbség ebben a periódusban 14 pontos volt, 5–19-nél, a játékrész végén pedig 10–22 volt az állás.

Ez azért is jobban sikerült a vártnál, mert, mint a meccs után Kercsó Zoltán elmondta, nem örültek, hogy ilyen hamar kezdődött a bajnokság, mert nem volt sok idő felkészülni, és a hosszú út sem volt előny.

Hirdetés

A második negyedre feljöttek a hazaiak, és 27 pontot szereztek, amire a gyergyóiak 22-vel tudtak válaszolni, azaz csökkent az előny.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

A félidő után viszont megint formába lendült a gyergyószentmiklósi együttes, és a 16–25-ös részeredménnyel eljutottak összesítésben 53–69-ig, azaz igencsak megnyugtató előnyt szereztek a záró negyedre.

Itt már az volt a fő feladat, hogy tartsák az eredményt, ne engedjék közelebb a hazaiakat és ezt tökéletesen meg is oldották. Amikor letelt a játékidő 69–85 állt a brăilai csarnok eredményjelzőjén.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

A vendégek egyik legjobbja Rácz Ádám volt, akit a Kolozsvári U-tól frissen igazolt a gyergyószentmiklósi csapat, ő 16 ponttal zárt, 57 százalékos mezőnymutatóval (6/10), két hárompontost értékesített, valamint 3 lepattanót és 1 asszisztot is jegyzett.

Csillag Előd is kiemelkedő teljesítményt nyújtott 17 ponttal, míg Olariu dupla-duplát jegyzett 11 ponttal és 10 lepattanóval. „A fiúk nagyon jól játszottak csapatban, rengeteget passzoltak, teljesen összhangban voltak” – nyilatkozta Kercsó Zoltán vezetőedző a mérkőzés után.

A Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares vasárnap hazai pályán szerepel az ellenfél a CSU Ploiești lesz.

Férfi kosárlabda 1. Liga, második szakasz:
Cuza Pirates Brăila–Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares 69–85 (10–22, 27–22, 16–25, 16–16).
A gyergyói pontszerzők: Csillag Előd 17, Rácz Ádám 16, Raoul Olariu 11, Antal Mátyás 10, László Tamás 9, Lokodi Mátyás 7, Matevz Magusar és Kocsis Csongor 6-6, Erdős Hunor 3.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!