A Sepsi Arénában léptek pályára szombaton este Zoran Mikes tanítványai. A szentgyörgyi csapat azzal a CSM Tâtoviștével nézett farkasszemet, mely a múlt szezonban a másodosztályban küzdött. Korábban a Dâmbovița megyeiek viszont több bajnoki trófeát is nyertek (összesen 11-et, legutóbb 2014-ben) és hat Román Kupa-győzelemmel is büszkélkedhetnek.
Tavaly súlyos büntetéseket kapott a csapat, mivel hatalmas tartozást halmozott fel: többek közt nem fizette ki játékosait és edzőjét.
Ezért nem is indult a múlt szezonban az élvonalbeli bajnokságban, helyette a másodosztályt választotta a klub vezetősége. Azt sikerült megnyernie, és feljutott a Nemzeti Ligába.
A nyáron több játékost igazolt a CSM, így például a Szentgyörgyről távozó Kilin Tünde és Ancuța Stoenescu is Târgoviștén kötött ki. De a pénzbírságok mellett egyéb szankciókat is kapott a CSM, így csak olyan külföldi játékossal köthet szerződést, mely 2014 áprilisa óta a román bajnokságban szerepel. Szerencséjükre sikerült megegyezni Monique Coker és Porsche Poole kosárlabdázókkal, akik korábban már játszottak a Târgoviște csapatánál, az elmúlt szezonokban viszont az Aradi ICIM színeiben kosaraztak.
Szeptember végén a Román Kupa első körében a CSM kettős győzelemmel búcsúztatta a Marosvásárhelyi VSK-t.
Szombaton viszont nem termett sok babér a bajnoki címvédő Sepsi SIC otthonában. A hazaiak az elejétől a végéig irányították a meccset. Félidőben még 13 pont volt a szentgyörgyiek előnye, és a harmadik játékrészben fel is zárkóztak a vendégek, de az utolsó negyedben kijött a két csapat közti különbség, és a Sepsi SIC 101–69-re nyert.
A hazaiak legeredményesebb játékosa a dupla-duplát elérő (22 pont és 15 lepattanó) Kristina Higgins volt, de Ioana Ghizilă (22 pont) és Peyton Whitted (21 pont) is remekelt.
Zoran Mikes tanítványai a második fordulóban (október 13.) az Aradi ICIM vendégeként lépnek pályára, majd a harmadikban (október 20.) a Brassói Olimpiát fogadják.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, A csoport, 1. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–CSM Târgoviște 101–69 (17–13, 27–18, 22–21, 35–17)
Sepsi SIC: Ghizilă 22 (5x3), Higgins 22, Whitted 21 (2x3), Pasic 11 (1x3), Gödri-Părău 10, Slamová 6 (1x3), Demeter 6, Solopova 2, Șipoș 1. Játszott még: Kovács. Cserék: Ioachim és Jankó. Edző: Zoran Mikes.
Târgoviște: Stoenescu 29 (6x3), Irimia 10 (1x3), Ghiță 8, Poole 7, Kilin 5 (1x3), Chivu 4, Coker 4, Toma 2. Játszott még: Tănase és Vajda. Cserék: Cristea és Vati. Edző: Cătălin Tănase.
További mérkőzések:
Szatmárnémeti VSK–Aradi ICIM 74–59 (15–18, 18–20, 20–13, 21–8)
A Kolozsvári U–Brassói Olimpia meccset október 16-án játsszák le.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!