Noha a háromszékiek két nappal korábban még a lengyelországi Bydgoszcz városában léptek pályára az Európa Kupa rájátszásának visszavágóján, az utazással járó fáradtság nem gátolta meg őket abban, hogy magabiztos játékkal két vállra fektessék az Olimpia csapatát.
A zöld-fehéreknek nélkülözniük kellett rutinos csapatkapitányukat, Annemarie Gödri-Părăut, azonban hiányát remekül pótolta Jelen Vucetic, akinek vezérletével már az első negyedben számottevő előnyt dolgoztak ki (16–30). A folytatás is hasonlóan alakult,
Zoran Mikes tanítványai fokozatosan növelni tudták a különbséget, és az első húsz perc után lényegében már el is döntötték a mérkőzés sorsát (31–55).
Szünet után sem változott a játék képe, a címvédő továbbra is nagy fölényben játszott, a remek napot kifogó Pasic és Topuzovic szórták a pontokat, így csak az a kérdés maradt nyitott, hogy mekkorára duzzad a különbség.
Az utolsó tíz percben Mikes mester a fiataloknak is több lehetőséget adott, ennek következtében kiegyensúlyozottabbá vált a játék, és így alakult ki a 63–99-es végeredmény.
A Sepsi-SIC néhány pihenőnap után legközelebb hazai környezetben lép pályára, január 15-én, szerdán 19 órakor a Román Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Szatmárnémeti VSK lesz az ellenfelük, majd január 18-án, szombaton 19 órakor szintén a Sepsi Aréna ad otthont a Kolozsvári U elleni bajnoki mérkőzésnek.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 1. forduló:
Brassói Olimpia–Sepsi-SIC 63–99 (16–30, 15–25, 9–20, 23–24).
Brassó: N. Zubac 12, Pesovic 10 (2x3), Williams 9 (2x3), Filip 2, Al Ash Hab. Cserék: Bealde 20 (2x3), Voica 3, Armanu 3 (1x3), Dumitru 2, D. Zubac, Brezan, Pătrașcu. Edző: Dan Calancea.
Sepsi-SIC: Pasic 29 (4x3), Vučetić 16 (2x3), Orbán 8, Givens 7 (1x3), Mandache 5 (1x3). Cserék: Topuzovic 18 (2x3), Demeter 10, Butler 4, Cătinean, Mîrne-Nagy, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Andrei Bădila, Mihai Săndulache, Csiki Zsolt.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!