A találkozó első találatát ugyan a fővárosi csapat jegyezte, de a túloldalon az Orbán, Pasic, Jones hármas rögtön egy 11-0-s sorozattal válaszolt, majd játékba lendült Fraser is, így a korábban még a Sepsi-SIC sorait erősítő Anca Șipoș három pontot érő dobásai is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a vendégek tartani tudják a lépést a címvédővel (30-16).
A szentgyörgyi lányok a folytatásban sem lazítottak, előbb Raber kapta el a fonalat, majd egymás után Wallace, Pop, Jones és Pasic süllyesztett el néhány triplát az ellenfél kosarába, amivel
az első húsz perc végére már nem kevesebb, mint hatvan pontot dobtak (60-27).
Szünet után csak annyiban változott a játék képe, hogy a zöld-fehérek még jobban odafigyeltek a védekezésükre, így a fővárosiaknak csak ritkán volt részük sikerélményben, míg a háromszékiek Fraser, Podar és Orbán révén szórták a pontokat, Wallace és Pop pedig távolról célzott pontosan, ami már csak hab volt a tortán (83-34).
A záró felvonásban csak az maradt a kérdés, Zoran Mikes tanítványai mikor érik el a bűvös százpontos határt. Erre a mérkőzés 36. percében kaphattunk választ, amikor Fraser megszerezte az ehhez szükséges találatot, majd Raberrel karöltve együtt folytatták a pontgyártást, míg végül kialakult a 108-50-es végeredmény.
A Sepsi-SIC fölényes győzelemmel és meggyőző játékkal hangolt a Román Kupa négyes döntőjére, amelyet a hétvégén, február 26-27-én rendeznek a Sepsi Arénában.
A háromszékiek ellenfele a szombaton 19 óra 45 perckor kezdődő elődöntőben a CSM Alexandria lesz, továbbjutás esetén pedig a Konstancai Phoenix CSU–Szatmárnémeti VSK párharc győztesével küzdhetnek meg a serlegért a vasárnapi fináléban.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!