A háromszéki fiatal lányok imádják a kosárlabdát, ezért amikor tehetik, ott vannak a lelátón a felnőtt együttes Nemzeti Ligás összecsapásain – természetesen a döntő első két találkozóját sem hagyták ki. Az első sorból figyelik a történteket, a szurkolókkal együtt énekelve buzdítják a sepsiszentgyörgyi női kosárlabda-együttest.
Veres Adrienn, a Sepsi-SIC U10-es és U12-es korosztályos gárdájának edzője kifejtette, játékosai életében főszerepet játszik a kosárlabda, ugyanakkor nagy élmény számukra, hogy Sepsiszentgyörgynek egy ilyen erős női csapata van, akiktől mérkőzésről-mérkőzésre egyre többet tanulhatnak.
„A találkozók előtt teljesen extázisba kerülnek, ugrálva, tapsolva várják a játékosokat, kívülről tudják és éneklik a szurkolói rigmusokat” – mondta megkeresésünkre a tréner.
Igazi, szívbéli rajongói a nagyoknak, kedvenceik vannak, akiket a mérkőzés végén lerohannak, ajándékokkal lepnek meg, illetve aláírásokat gyűjtenek tőlük. „Mindenkinek meg van a saját favoritja, példaképe, nem árulok el nagy titkot, hogy nálunk a csapatban Jovanna Pasic a legnépszerűbb. Ettől függetlenül minden játékosra felnéznek, csodálják őket.
– tette hozzá Veres Adrienn.
A lányok lelkesen járnak edzésekre, a fejlődésük is napról-napra látszik. Meglehet, hogy majd idővel köztük is lesznek páran, akik a Sepsi-SIC nagycsapatát erősitik.
„Egyelőre nehéz megjósolni, hogy ki ér oda. Mindenkinek nem lesz lehetősége, csak a legkitartóbbak és legtehetségesebbek juthatnak majd fel, az összesen biztos nem. Jómagam és a klubvezetőség is azon vagyunk, hogy elsősorban megszerettessük velük a kosárlabdát és hogy jó játékosokat neveljünk belőlük” – zárta az edzőnő.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!