Egy nappal korábban kiegyensúlyozott csatát vívott egymással a két csapat az első meccs első félidejében, de aztán a Sepsi-SIC rendezte a sorait, és végül fölényesen, 29 ponttal győzött.
A második összecsapáson már nem hagyott nyitott kérdést a sepsiszentgyörgyi gárda, amely az elejétől diktálta a tempót. A vendégek ugyan egy ideig jól tartották magukat, de aztán a szünet előtt a házigazda még inkább belehúzott, és 19 ponttal meglépett.
A fordulás után pedig megállíthatatlannak bizonyult a címvédő, amely rendkívül hatékony volt támadásban, egymás után szórták a kosarakat, így a harmadik negyedben 37 pontig jutottak.
Ezzel lényegében eldöntötték a találkozót, de még ezután sem álltak le, Ghizilă egymás után háromszor talált be a félkörön kívülről, végül pedig a meccsen legeredményesebb Hristova kosarával kereken ötven 50 pontos! diadallal zártak.
A három nyert mérkőzésig tartó párharc jövő héten csütörtökön Konstancán folytatódik a harmadik összecsapással, amelyen újabb győzelem esetén a Sepsi-SIC a hetedik bajnoki címét ünnepelheti.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!