Sorozatban két vesztes hazai mérkőzés után mindenképpen javítani szeretett volna szombaton este idegenben a marosvásárhelyi csapat, amely remekül kezdett, hatékony támadójátékának köszönhetően 31–27-re megnyerte az első negyedet. Az ellenlábas viszont a második játékrész elején átvette az irányítást, és bár a VSK remekül tartotta magát, a nagyszünetre három pontos hátrányba került (49–52).
A fordulás után is szoros maradt a küzdelem, ezúttal a marosiak tudtak ritmust váltani, és visszavették a vezetést, a harmadik felvonás végére már náluk volt az előny (78–73). A negyedik játékrészben viszont ismét fordított a Vâlcea, de a vendégek nem szakadtak le, a kiélezett végjátékban pedig nem tudtak dűlőre jutni a felek, 95–95 volt az állás, így jöhetett a hosszabbítás.
Az ötperces ráadásban is szorosan alakult az eredmény, majd a Marosvásárhelyi VSK egymás után két triplának köszönhetően meglépett, a végén pedig büntetődobásokkal 110–105-re diadalmaskodott, és ezzel a sikerrel folytatja tovább a küzdelmet a felsőházi rájátszásba jutásért.
Férfi kosárlabda, román bajnokság, alapszakasz, 12. forduló:
CS Vâlcea–Marosvásárhelyi VSK 105–110 (27–31, 25–18, 21–29, 22–17, 10–15), hosszabbítás után.
A VSK pontszerzői: Diggs 22, Popa 22, Scott 17, Martinic 16, Sampson 11, Reljic 10, Corpodean 6, Sánta 5, Borșa 1.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!