Az újonc marosvásárhelyi csapatnak a fő célja az élvonalban való bennmaradás volt, amit sikerült teljesíteni – jegyezte meg szerdai közleményében a klub hivatalos honlapja.
A VSK összesítésben a 11. helyen végzett a 18 csapatos MozzartBet Liga 2022–2023-as szezonjában, amelyet csúcsformában zárt, hiszen a minimális számú mérkőzéssel megnyerte az alsóházi rájátszást: az első fordulóban a CSM Focșani-t 3–0-ra, az elődöntőben a Petrolul Ploiești-et 2–0-ra, a döntőben a CSM Târgu Jiu szintén 2–0-ra múlta felül.
A 2023-as évben a vásárhelyiek mind a 10 hazai pályán lejátszott meccsüket megnyerték, a legtöbb alkalommal közel telt ház, kétezer néző előtt léptek pályára a Simon László Sportcsarnokban.
Mindezt figyelembe véve a klub igazgatótanácsa és a Marosvásárhelyi VSK vezetősége továbbra is bízik a csapat technikai stábjában, azaz George Trif vezetőedzőben és Vlad Pora másodedzőben, és úgy határoztak, hogy a következő szezonban is ők irányítják az együttest.
Az edzőpáros szerződéshosszabbítása után következik a játékoskeret kialakítása az új idényre, ahol szintén a folytonosság a fő szempont, és erősíteni is szeretnének, hiszen a célkitűzés immár a felsőházi rájátszásba jutás – erről a múlt héten Szászgáspár Barnabás technikai igazgató nyilatkozott a Székely Sportnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!