Hirdetés

Fölényes sikerrel indították a rájátszást a vásárhelyi kosarasok

Magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő a marosvásárhelyi csapat.
Fotó: Haáz Vince

Egy pillanatig sem volt kérdéses a Marosvásárhelyi VSK győzelme a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának nyitányán, előnybe került a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.

A marosvásárhelyi együttes a 10. helyen zárta az alapszakaszt, így a folytatásban az alsóházi rájátszásban érdekelt, amelynek első körében, a 9–16. helyezettek között a Konstancai CSM az ellenfele.

Hirdetés

A párharc első mérkőzését szokatlan időpontban, csütörtökön kora délután játszották le a pályaelőnyben lévő marosvásárhelyiek otthonában, ahol a megszokotthoz képest jóval kevesebb, alig több mint 500 néző volt kíváncsi a találkozóra.

A házigazdák jobban kezdtek és már az elején elhúztak, az első negyed végére kilenc pontos előnyre tettek szert. Ezt követően a második játékrész közepéig még tartotta a lépést a konstancai gárda, de

aztán a brillírozó Goran Martinic vezetésével a VSK gyorsan meglépett, és a pihenőig 17 pontra növelte a különbséget.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A folytatásban is a vásárhelyiek uralták a játékot, és esélyt sem adtak az ellenfélnek, habár a harmadik negyedben kevesebb kosarat dobtak, ennek ellenére még tovább nőtt az előnyük. Az utolsó játékrészben sem engedett ki Faragó Péter együttese, sőt újra megrázta magát és átlépte a 100 pontos határt is.

Végül 41 pontos különbséggel fölényesen nyert a VSK, amelynél minden pályára lépett játékos eredményes volt, és több lehetőséget kaptak azok, akik a szezon során eddig kevesebbet játszottak.

A Marosvásárhelyi VSK magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő és előnybe került a három nyert mérkőzésig tartó párharcban, amelynek második összecsapását szombaton 18 órától szintén a Simon László Sportcsarnokban rendezik.

Férfi kosárlabda, élvonalbeli bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. kör, 1. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Konstancai CSM 105–64 (28–19, 30–22, 19–11, 28–12).
A vásárhelyiek pontszerzői: Martinic 27, Jeremic 13, Gajovic 11, Bodó 11, Casale 9, Reljic 9, Borșa 8, Engi 5, Person 4, Mureșan 4, Sánta 2, Popa 2.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Nagy verést kaptak a fővárosiaktól a marosvásárhelyi kosarasok

Nem tudott javítani hazai pályán az előző fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért a Marosvásárhelyi VSK, amely péntek este nagy különbséggel kapott ki a Bukaresti Steauától az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.

Megérezte a hiányzókat a nagyszebeni kiszállásán a marosvásárhelyi kosárcsapat

Már a mérkőzés elején hátrányba került és végig futott az eredmény után a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat Nagyszebenben, ahol nem tudta elkerülni a vereséget.

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Drámai végjáték Brassóban: hosszabbításban nyert a gyergyói kosárcsapat

A férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares idegenben lépett pályára a listavezető Brassói CSU ellen, és egy fordulatokban gazdag, feszült mérkőzésen hosszabbítás után 84–78-ra győzni tudott.

Játszi könnyedséggel hozta el a pontokat Bukarestből a Sepsi-SIC

Ellentmondást nem tűrő játékkal rukkolt elő szombat délután a Sepsi-SIC a Bukaresti Agronómia otthonában, ahonnan könnyed győzelemmel hozta el a pontokat, és továbbra is versenyben maradt a női kosárlabda-élvonal első helyéért.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!