Enyhén szólva sem volt egy súlycsoportban a két együttes a szombat esti mérkőzésen, amelyen a nyáron átalakult és megfiatalított marosvásárhelyi gárda házigazdaként nem tudott méltó ellenfele lenni az Euroligában érdekelt háromszékieknek.
A Sepsi-SIC mind a négy negyedben kiemelkedően játszott, fokozatosan növelte a különbséget, és esélyt sem adott a hazaiaknak, akik nagyon kevés pontot tudtak összehozni.
Zoran Mikes vezetőedző még pihentetni is tudta az alapembereit, akik közül a szerb Jankovic volt a legeredményesebb. Ezzel együtt a sepsiszentgyörgyi alakulat bőven száz fölé jutott, és végül 79 pontos különbséggel nyert.
Merőben más összecsapás következik a Sepsi-SIC számára, amely október 19-én, csütörtökön 20 órától a lengyel UMCS Lublin otthonában játszik a legrangosabb nemzetközi klubsorozat csoportkörének 3. fordulójában.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!