A Kolozsvári U-BT is részt vesz a Nagyszebeni CSU által rendezett felkészülési tornán, amelyre a házigazda sárga-kékek még a CSO Voluntari és a Bukaresti Dinamo Știința csapatát hívták meg.
A 2007-ben, mindössze 36 éves korában elhunyt korábbi csapatkapitány nevét viselő emléktorna nyitómeccsén a kolozsváriak a Voluntari-ral mérkőztek.
Az utóbbi időben jelentősen megerősödött Ilfov megyeiek 95:87 arányban nyerte meg a találkozót, de Mihai Silvășannak, az U vezetőedzőjének nem csak az eredmény okozhatott fejfájást.
A kolozsvári klub honlapjának nyilatkozva Silvășan elmondta, sajnos Kuti Nándor a jobb kezén megsérült szerdán. Egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a sérülés, de a tréner reméli, ha Nagyszebenben már nem is játszhat a sepsiszentgyörgyi bedobó, a Román Kupa első tornájáig felépül.
A férfiaknál jövő szombaton, október 17-én kezdődik a szezon. A kolozsváriak a Dinamo, a BCMU FC Argeș Pitești és a Galaci CSM csapatával kerültek azonos kupanégyesbe. Az A-csoport találkozóit a bukaresti Arena de Baschetben rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!