A szerda esti találkozón a bajnoki címvédő háromszékiek lényegében már az első tíz percben eldöntötték a mérkőzés sorsát. Az összecsapás elején ugyan a vendégek szereztek vezetést, de nemsokára játékba lendültek a zöld-fehérek is, Mandache és Givens eredményes játékának, valamint egy 14–0-s sorozatnak köszönhetően jelentős előnyre tettek szert, amelyet az első negyed végéig tovább növeltek.
A folytatásban is Zoran Mikes tanítványai irányították a játékot, Kovács Renáta kapta el a fonalat, közelről és távolról is betalált a gyűrűbe, de Gödri-Părău és Orbán is csatlakoztak hozzá, így
húszpercnyi játékidő után már nem volt kétséges a győztes kiléte.
Szünet után viszont visszavett a ritmusból a címvédő, több hiba is becsúszott a játékukba, amit a vendégek ki is használtak. Az egykor Sepsiszentgyörgyön is megfordult Florina Stănici vezetésével a fővárosiak voltak eredményesebbek, és átmenetileg sikerült csökkenteniük a hátrányt.
Az utolsó tíz percben aztán ismét magukra találtak a háromszékiek, Topuzovic három pontot érő dobásai rendre célba találtak, az elfáradó vendégek pedig nem tudták tartani a lépést a nyilvánvalóan jobb játékerőt képviselő bajnokcsapattal, amely végül harminchat pontos győzelmet aratott.
A zöld-fehérek legközelebb október 12-én, szombaton a CS Municipal Târgoviște otthonában játszanak bajnoki meccset, majd október 17-én, csütörtökön a lengyel Artego Bydgoszcz vendégeiként az Európa Kupában is bemutatkoznak.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, Nyugati csoport, 3. forduló:
Sepsi-SIC–Bukaresti Rapid 90–54 (28–6, 25–15, 13–21, 24–12).
Sepsi-SIC: Mandache 22 (2×3), Givens 13 (1×3), Topuzovic 10 (3×3), Gödri-Părău 6, Demeter 5. Cserék: Kovács 10 (2×3), Vucetic 9, Cătinean 6, Orbán 5, Butler 4, Mîrne-Nagy. Edző: Zoran Mikes.
Rapid: Stănici 19 (1×3), Burlakova 6, Vlad 5, Lupusavei 4, Cazacu 3 (1×3). Cserék: Manea 8 (1×3), Cuatu 7 (1×3), Grigore 2, Bejan, Cândoi, Pantazi, Anghel. Edző: Dan Militaru.
Játékvezetők: Sorin Drugău, Böjte László, Diana Oprea.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!