Továbbra is rendkívül szoros küzdelem folyik az első helyért a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, a CSM Târgoviște és a Sepsi-SIC azonos pontszámmal vezet. Szombaton délután a háromszéki alakulat az eddig nem túl fényesen teljesítő Kolozsvári U-t látta vendégül, a győztes kiléte pedig egy pillanatig sem volt kérdés.
Zoran Mikes lányai akarata érvényesült mindvégig, még csak szoros sem volt az állás egyik negyedben sem. Félidőben 48–22 állt az eredményjelzőn, a végeredmény pedig 96–48 lett. A sepsiszentgyörgyi alakulat ezzel a győzelemmel ideiglenesen átvette a vezetést, ugyanis fő riválisa vasárnap lép pályára a Konstancai CSM vendégeként.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!