Az Európa Kupa utolsó csoportmeccsére készülő zöld-fehérek visszafogottan kezdték az összecsapást, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy tartalékolják ereiket a szerdai UNI Győr elleni találkozóra.
Ennek megfelelően az első negyed ideje alatt kevés találat esett, de a Fraser-Orbán-Pasic hármas így is gondoskodott arról, hogy a címvédő tíz perc után hatpontos előnyre tegyen szert (15-9).
A folytatásban viszont a vendégek megpróbálkoztak a lehetetlennel, és egy 9-0-s sorozattal a mérkőzés 16. percében átvették a vezetést, de ennek keveset örülhettek, mert szinte azonnal érkezett a válasz a túloldalon is, Fraser a palánk alatt remekelt, Cătinean és Pasic pedig a hárompontos félkörön kívülről célzott pontosan, így hamarosan helyreállt a világ rendje (30-22).
Szünet után már nem bíztak semmit a véletlenre Zoran Mikes tanítványai, gyorsan összedobáltak zsinórban tizenhárom pontot, és ezzel már megnyugtató különbséget dolgoztak ki, majd miközben a Szamos-partiak csak elvétve találtak a gyűrűbe, a szentgyörgyi lányok folytatták a pontgyártást, és lényegében el is döntötték a meccset (56-30).
Az utolsó tíz percben több lehetőséget kaptak a zöld-fehérek cserejátékosai is, akik meghálálták a mester bizalmát, Botos, Croitoru és Podar is feliratkoztak a pontszerzők listájára, utóbbi beállítva a találkozó végeredményét (73-39).
A bajnokságban elért sikerük után a háromszékieknek túl sok idejük nem lesz a pihenésre, december 1-jén ugyanis már Győrben kell pályára lépniük az Európa Kupa csoportkörének utolsó mérkőzésén.
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!