HIRDETÉS

Felemás mérkőzést játszottak a gyergyói kosarasok Nagyváradon

Nem sikerült ledolgozni az első két negyedben összeszedett hátrányt. Korábbi felvétel
Fotó: Gergely Imre

2022. december 04., 22:04

A mérkőzés első fele a házigazda Nagyváradi VSK II. csapatáé volt, a későbbiekben pedig átvette ugyan az irányítást a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK, de már nem sikerült ledolgozni az első két negyedben összeszedett hátrányt.

2022. december 04., 22:04

A másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban a vasárnapi volt a 7. mérkőzése az újonc gyergyói csapatnak. Az első győzelemre még várni kell, de akár azt is mondhatnák, hogy ha lett volna még egy 5. negyed, akkor akár az is megszülethetett volna...

HIRDETÉS

Az első két negyedet a nagyváradiak 11, illetve 13 ponttal nyerték, de a szünet után megfordult a játék képe. Ekkor már Kercsó Zoltán tanítványai felvették a ritmust, az utolsó negyedet már ők nyerték 11 ponttal. Összesítésben azonban ez csak egy 84–70-es tisztes vereségre volt elég.

A gyergyóiak legjobbja ismét Bodó Tamás volt, aki 31 pontot tett a közösbe és emellett 9 lepattanót is szerzett. Ezen a héten is ott lenne a helye a forduló álomcsapatában, ahogyan ez a 6. fordulóban is történt.

A Gyergyói ISK-VSK legközelebb december 11-én lép pályára, akkor a Nagyszebeni CSU II. együttesét fogadják.

Férfi kosárlabda 1. Liga (másodosztály):
Nagyváradi VSK II.–Gyergyószentmiklósi ISK-VSK 84–70 (26–15, 28–15, 19–18, 11–22).
A gyergyói pontszerzők: Bodó Tamás 31, Lokodi Mátyás 14, Csillag Előd 12, László Tamás 4, Szabó Bence 3, Barabás Gergő 2, Kolozsi Előd 2, László Dávid 1, Szőcs Hunor 1.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

`
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Újjáélesztették a Székely Pattogót

Több mint 40 csapat vett részt a 2. Székely Pattogó 3x3-as utcai kosárlabda-bajnokságon, amelynek idén Borzont volt a házigazdája.

„Mindig meg kell találni a pozitívumot” – Kozman Kriszta útja Kézditől a világbajnokságig

Legutóbbi beszélgetésünkkor, a 2023–2024-es szezon előtt még a Kézdivásárhelyi SE irányítója volt Kozman Kriszta. Azóta Brassó és Kolozsvár élvonalbeli csapataiban is megfordult, legutóbb a román egyetemi válogatottal játszott az esseni Universiadén.

Sok a kérdőjel a Kézdi SE kosárlabdacsapat háza táján

Az elmúlt idényt sikeresen záró Kézdivásárhelyi SE kosárlabda-szakosztályánál jelenleg a következő szezon költségvetésének összeállítása zajlik. Lénárt Adolf ügyvezető menedzsert a bajnoki évad előtti tervekről kérdeztük.

Visszatér a 3x3-as kosárláz Csíkszeredába

A Csík-Ball 3x3 kosárlabdatornát idén augusztus 10-én, vasárnap rendezik meg Csíkszeredában, ez lesz a nyolcadik kiadás. A főgimnázium udvarán, négy kategóriában várják a nevezőket, a gyors játék és a nyári élmény garantált.

Tizedik szezonját kezdi a közönségkedvenc a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

A montenegrói születésű, de Marosvásárhelyen letelepedett Goran Martinic újabb egy évre szóló szerződést írt alá a VSK-val és ősszel a tizedik szezonját kezdi el a férfi kosárlabdacsapatnál.

Megismerte első ellenfelét, újabb amerikaival erősített a Marosvásárhelyi VSK

Kupamérkőzésekkel rajtol el szeptember végén a hazai férfi kosárlabdaszezon, a Marosvásárhelyi VSK ellenfele a Temesvári SCM lesz. A klub újabb erősítést jelentett be, a harmadik amerikai idegenlégiós csatlakozik a kerethez.

Kemény együttest épít a Marosvásárhelyi VSK

Tovább erősödött a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete. Újabb amerikai idegenlégióst igazoltak és egy meghatározó játékossal hosszabbítottak.

Hazaköltözik a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Korszerű, fa parkettára cserélik a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok padlózatát, így az új szezonban már valóban hazai pályán játszhat az ISK–VSK Antares kosárlabdacsapata. A játékoskeret nagy része együtt marad.

Elhunyt a buszbalesetben megsérült nyolcéves kosárlabdázó

Újabb szomorú hír rázta meg a hazai kosárlabdaközösséget: életét vesztette a júniusban, az A2-es autópályán történt nagyváradi kosarasokat érintő tragikus közúti buszbaleset egyik fiatal sérültje.

Úgy tűnik, végre kimászhat a csávából a vásárhelyi kosárlabda

Hosszú idő után látszik a fény az alagút végén, közösségi összefogásnak köszönhetően elkezdte törleszteni a nyakába varrt adósságot a marosvásárhelyi kosárlabdaklub, amely újra jogosult arra, hogy külföldről igazoljon játékosokat.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!