A szombat esti mérkőzésre nagyon sok vásárhelyi kosárlabdaszerető volt kíváncsi, nagyjából 1600 néző foglalt helyet a ligeti sportcsarnok lelátóin.
Az első három pontot még a vendégek szerezték, aztán hatékonyabbak voltak támadásban a vásárhelyiek, és Solopa kosaraival fokozatosan növelték az előnyüket (20–13), a vendégek azonban jól tartották magukat. A második negyed elején megtorpant a VSK támadójátéka, több hibát is vétettek, így a Petrolul felzárkózott, sőt a vezetést is átvette. Sólyom Botond hárompontosával kiegyenlített a házigazda, de ezután elhúztak a vendégek és a szünetben hat ponttal (41–47) vezettek.
A pihenő után villámrajtot vettek a vendégek, akik hamar tizenöt pontos előnyt (52–67) dolgoztak ki. A vásárhelyi játékosok azonban jól reagáltak erre, így sikerült meccsben maradniuk, kilenc pontra csökkentették a lemaradásukat. Az utolsó negyedet ismét jobban kezdte a Petrolul, és úgy tűnt, el is dönti a párharcot, a VSK azonban főleg Gajovic és Martinic kosaraival egy pontra megközelítette a riválist.
Az utolsó másodpercekig kiélezett volt a küzdelem, amikor a hazaiak támadhattak a győzelemért, de Gajovic ellenfele szorításában elhibázta a dobását. A vásárhelyi játékosok és a szakmai stáb hevesen tiltakoztak és szabálytalanságot követeltek a játékvezetőktől, akik végül semmit nem ítéltek, így a ploiești-i csapat megőrizte a minimális előnyét.
A VSK egymás után a második verségét szenvedte el a bajnokság A konferenciájában, amely keretében a következő hétvégén az FC Argeș Pitești vendége lesz.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!