Az előző évek tapasztalataihoz képest több, nagyjából háromszáz néző volt kíváncsi a marosvásárhelyi csapat szezonkezdő mérkőzésére. Ez nagyrészt annak is tudható be, hogy a Sirius-Mureșul az egyedüli alakulat a városban, amely az élvonalban képviseli a megyeszékhelyt.
A szerda esti találkozó gyakorlatilag már az első két negyedben eldőlt, amikor a vendég háromszékiek már ötven pontnál jártak, miközben a Sirius játékosai csupán tizenötöt tudtak összehozni. A harmadik játékrészt ugyan kevéssel megnyerték a vásárhelyiek, de a hátrányuk túl nagy volt ahhoz, hogy a végéig még reménykedjenek a felzárkózásban.
A két csapat közötti lényeges különbséget főként az jelentette, hogy a KSE két idegenlégióssal, az amerikai Kayla Mobley-val és Jade Vegával érkezett az összecsapásra, akik a csapat pontjainak felét szerezték, míg a Sirius mindössze a szintén tengerentúli Brittney Dunbarre támaszkodott, aki azonban a vártnál gyengébb játékot nyújtott.
A Marosvásárhelyi Sirius számára még nehezebb lesz a folytatás, hiszen két kiszállás következik, a hétvégi második fordulóban a csoport egyik favoritja, az Aradi ICIM otthonába látogat, majd egy héttel később a Kolozsvári U lesz az ellenfele.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, Nyugati csoport, 1. forduló:
Marosvásárhelyi Sirius-Mureșul–Kézdivásárhelyi SE 43–80 (7–30, 8–20, 14–11, 14–19).
Sirius: Gál 8 (2), Mészáros 8 (1), Bobar 7, Dunbar 5 (1), Badi 5, Ignat 4 (1), Szász 3, Borșan 2, Fejseș 1. Játszott még: Pálfi, Bokor, Kertész. Edző: Ionel Brustur.
KSE: Mobley 23 (1), Vega 17 (2), Holinka 11 (3), Debreczi 11, Domokos 6, Czimbalmos 4, Kozman 4, Bándi 4, Játszott még: Dănălache, Lénárt, Tuchilus, Bara. Edző: Farkas Alpár.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!