A női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszának alsóházához tartozó találkozón a vásárhelyiek akárcsak az előző meccseken, ismét csak egy idegenlégióssal játszottak, Mariah Smelser továbbra is sérüléssel bajlódik.
Ionel Brustur vezetőedző tanítványai mindössze az első percekben vezettek, aztán a fővárosiak átvették az irányítást, és a szünetig már tizenöt pontos előnyt alakítottak ki. A hazaiak a folytatásban sem tudtak feljavulni, sőt még nagyobb hátrányba kerültek, így végül a Rapid huszonöt pontos különbséggel nyert.
A Sirius hazai pályán zárja a bajnokság középszakaszát, szerdán 18 órától az alsóházban ismét éllovas Kézdivásárhelyi SE-t látja vendégül a ligeti Sportcsarnokban.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!