Kiváló formában lévő ellenféllel találkozott hétfőn este a rájátszásba jutásért küzdő marosvásárhelyi csapat az alapszakasz 18. fordulójának zárómérkőzésén. A brassói gárda zsinórban négy győzelem után várta az összecsapást, és teljesítményével bizonyította, hogy megérdemelten lépett előre a tabella élmezőnyébe.
A vendégek ugyanis hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már az első negyedben tíz pontos előnyt alakítottak ki. A VSK játékosai ezután sem tudták tartani a lépést a hatékonyabban játszó Coronával, amely a szünetig tovább növelte a különbséget.
A folytatásra sem javult fel kellőképpen a vásárhelyiek játéka, ráadásul egy adott pillanatban a brassóiak 26 ponttal is elhúztak. Az utolsó játékrészre lényegében már eldőlt a párharc, a végére ugyan a házigazda még felzárkózott, de ez csak szépségtapasz volt.
A vereség ellenére a Marosvásárhelyi VSK holtversenyben maradt a nyolcadik, utolsó rájátszást érő helyen. Faragó Péter együttese a következő játéknapon újra hazai pályán játszik, február 1-jén, szombaton 18 órától kötelező a győzelem megszerzése számára a sereghajtó Petrolul Ploiești ellen.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!