Hirdetés

Elszalasztotta nagy esélyét a Sirius KK

Fotó: Haáz Vince

2022. január 06., 20:32

A szezon eddigi legrosszabb mérkőzését játszotta csütörtökön este a Marosvásárhelyi Sirius KK, a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőjének visszavágóján hazai pályán alulmaradt a CSM Alexandriával szemben.

2022. január 06., 20:32

Döntetlen állásról folytatódott a párharc a ligeti Sportcsarnokban, miután az egy héttel ezelőtti alexandriai első mérkőzésen egyik csapat sem tudott előnybe kerülni.

Hirdetés

A házigazda marosvásárhelyiek remekül kezdtek, Sherrill és Griffin kosaraival 7–0-ra elhúztak, ezután azonban akadozott a támadójátékuk. Vezetésüket azonban tartani tudták egészen a nyitónegyed végéig, amikor a vendégek fordítottak.

A Sirius KK játékosai a folytatásban is sok egyéni hibát követtek el és pontatlansággal játszottak,

így az ellenfél nyolc pontos előnyre tett szert, a szünetig viszont háromra sikerült csökkenteni a különbséget.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A szünet után sem tudott újítani Carmin Popa vezetőedző együttese, amely továbbra is szenvedett, a dobások nem értek célba. Ennek ellenére nem szakadt le az alexandriaiaktól, sőt a harmadik játékrész végén hosszú idő után visszavették a vezetést.

Az utolsó tíz perc kezdetén három ponttal megléptek a hazaiak, akik azonban

a végére teljesen szétestek, és szinte mindent kihagytak, a vendégcsapat pedig sikeres büntetőivel bebiztosította a győzelmet.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A Sirius KK-nak semmi nem jött össze ezen az összecsapáson, talán a játékosok nem tudtak megbirkózni a nagy téttel, hogy a legjobb négy közé juthatnak.

A győztes CSM Alexandria csatlakozott a másik három továbbjutott együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Szatmárnémeti VSK és a Konstancai Phoenix mellé a kupasorozat négyes döntőjébe, amelyet február 26-án és 27-én rendeznek.

Női kosárlabda, Román Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Marosvásárhelyi Sirius KK–CSM Alexandria 43–49 (17–18, 10–12, 12–8, 4–11).
Sirius KK: Sherrill 12, Griffin 12, Feiseș 6, Allen 4, Chiș 3 (1), Sólyom 3 (1), Badi 3. Játszott még: Lipovan, Czimbalmos. Edző: Carmin Popa.
Alexandria: Ackerman 16, Petrova 15 (1), Burcică 8, Pană 4, Benally 3 (1), Voicu 3. Játszott még: Mazilu, Crăciunescu, Bota. Edző: Mădălin Piperea.
Vezették: Amalia Marchiș, Ionuț Moraru, Ștefan Atomulese.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Váratlan kudarca után elúszni látszik a rájátszás a Marosvásárhelyi VSK-nak

Az utolsó előtti helyezett otthonában kapott ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely ezzel a vereséggel még távolabb került a felsőházi rájátszásba jutástól az élvonalbeli bajnokságban.

Bajnoki döntőbe jutottak a Kézdivásárhelyi SE kosárlabdázói

Szombaton Nagyváradon léptek pályára a Kézdivásárhelyi SE kosarasai a helyi CSU ellen az 1. Liga elődöntőjének visszavágóján. A céhes városi csapat a papírforma szerint újra legyőzte ellenfelét, és bejutott a bajnokság fináléjába.

Készülhet a vb-re a magyar válogatott, lemarad az Eb-ről a román

Huszonnyolc év után lesz ott újra a női kosárlabda-világbajnokságon a magyar válogatott, miután Isztambulban kiharcolta részvételét a szeptemberi berlini tornára. Ezzel szemben a román válogatott lemarad a jövő évi Európa-bajnokságról.

Visszavágott ellenfelének, idegenből szállította a pontokat a Gyergyói ISK-VSK

A Gyergyói ISK-VSK Antares kosárlabdacsapata meggyőző játékkal, végig vezetve 78–68-as győzelmet aratott a CSU Ploiești otthonában. A következő mérkőzés a férfi kosárlabda 1. Ligában már tényleg hazai pályán lesz: Gyergyószentmiklóson.

Megküzdöttek a győzelemért a bajnoki elődöntőben a KSE kosarasai

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata vasárnap hazai pályán fogadta a Nagyváradi CSU alakulatát az 1. Liga elődöntőjének első összecsapásán. A kiegyensúlyozott mérkőzés a hazaiak megdolgozott győzelmével ért véget.

Begyűjtötte a kötelező győzelmet a marosvásárhelyi kosárcsapat

Semmilyen gondot nem okozott a Marosvásárhelyi VSK-nak a sereghajtó Galaci CSM legyőzése a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 23. fordulójában.

Elmaradt a bravúr, veszített a fővárosban a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig remekül tartotta magát a Bukaresti Dinamo vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, amely a végjátékban maradt alul az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 22. fordulójában.

A kupateljesítmény bizakodásra ad okot, a rájátszásba jutás a tét a Marosvásárhelyi VSK-nak

Több mint egy hónap elteltével játszik újra bajnoki mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. Közben remek tornát zárt a Román Kupában, bejutott az elődöntőbe. Erre a teljesítményre alapozva folytatják a küzdelmeket a céljuk eléréséért.

Megismerte ellenfelét és elődöntős programját a Sepsi-SIC

A háromszéki kosárcsapat ellenfele a CSM Târgoviște lesz a női élvonalbeli bajnokság elődöntőjében. Zoran Mikes együttese kedvező ágra került, hiszen a másik párharcban a Bukaresti Rapid és az Aradi FCC Baschet mérkőzik meg a fináléba jutásért.

Másodszor sem kegyelmezett a temesváriaknak a Sepsi-SIC

A második mérkőzést is kiütéssel nyerte meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Temesvári Poli ellen az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében, és az újabb győzelemmel bejutott a legjobb négy közé.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!