Hirdetés

Elpáholta szomszédját a Sepsi SIC

Mind a négy negyedet megnyerte a Sepsi SIC
Fotó: Sánta Imre

2018. október 22., 10:24

Nagyarányú győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a vendég Brassói Olimpia ellen a női kosárlabda-bajnokság 3. fordulójában. A Marosvásárhelyi VSK elszenvedte első vereségét a B értékcsoportban.

2018. október 22., 10:24

Már a szombati találkozó első perceiben megmutatkozott, hogy nem egy súlycsoportba tartozik a két együttes, hiszen a zöld-fehérek egy 14–0-s sorozattal indítottak. A vendégek csaknem négy perc elteltével szerezték első pontjaikat Warthen révén, de Whitted és Gödri-Părău hárompontosaival tovább nőtt a címvédő előnye (24–6). Slamová és Solopova is pontosan céloztak,

így az első tíz perc a zöld-fehérek tizenkilenc pontos előnyével zárult (30–11).

Hirdetés

A folytatásban Zoran Mikes lehetőséget adott a cserejátékosoknak is, akik szintén jól szálltak be a mérkőzésbe, Solopova egymás után kétszer is távolról talált a gyűrűbe, amivel tovább nőtt a két csapat közötti különbség (40–19). Ekkor vendégoldalon Podar és Arsenic pillanatai következtek,

és eredményes játékuknak köszönhetően valamelyest faragtak hátrányukból a barcaságiak (42–27).

Nem tétlenkedtek azonban a zöld-fehérek sem, Pašić és Higgins kapták el a fonalat, így hamarosan ismét tetemes előnnyel vezetett a Sepsi SIC (57–31).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Szünet után sem változott a játék képe, nagy fölényben játszott a címvédő, Slamova és Higgins szórták a pontokat, amire a vendégek csak néha-néha tudtak válaszolni, és ennek megfelelően tovább duzzadt a zöld-fehérek előnye (78–41). Az utolsó tíz percben kiegyensúlyozottabb küzdelem zajlott, hiszen a háromszékiek tartalékolták erejüket,

és Mikes játékba küldte fiatal, tapasztalat nélküli játékosait is.

Ennek ellenére a záró negyedet is a hazaiak nyerték két ponttal, kialakítva a találkozó végeredményét: 96–57.

A zöld-fehérek a héten megkezdik szereplésüket az Európa Kupa küzdelemsorozatában, csütörtökön este 7 órakor az orosz WBC Jenyiszej csapatát fogadják a Sepsi Arénában, majd a bajnokság 4. fordulójában a Kolozsvári U vendégeként lépnek pályára. Ez utóbbi mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, A csoport, 3. forduló:
Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 1500 néző
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Brassói Olimpia 96–57 (30–11, 27–20, 21–10, 18–16)
Sepsi SIC: Slamová 18 (2x3), Higgins 17, Whitted 16 (1x3), Gödri-Părău 7 (1x3), Ghizilă 5 (1x3). Cserék: Pašić 9, Solopova 8 (2x3), Demeter 8, Șipoș 4 (1x3), Kovács 2, Jankó 2, Ioachim. Edző: Zoran Mikes.
Brassó: Podar 23 (4x3), Arsenic 11, Warthen 4, Bartee 4, Ferenczi 2. Cserék: Al Ash Hab 11, Szmutku 2, Crasnic, Pešović, Filip. Edző: Dan Calancea.
Játékvezetők: Alexandru Ivan, Vlad Potra, Lavinia Gheorghe.

Először kaptak ki a bajnokságban

Elszenvedte első vereségét a női kosárlabda Nemzeti Liga B értékcsoportjában a Marosvásárhelyi VSK. Ionel Brustur edző tanítványai a Nagyváradi VSK vendégeként maradtak alul. A bajnokság negyedik fordulójában lejátszott találkozón jobban kezdtek a vásárhelyiek, előnyüket azonban csak rövid ideig tudták megtartani. A második negyed elejétől ugyanis hátrányba kerültek, és futottak az eredmény után.

A húzóember Robinson pontjai sem voltak elegendők a vereség elkerüléséhez •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A húzóember Robinson pontjai sem voltak elegendők a vereség elkerüléséhez
Fotó: Haáz Vince

A VSK-nak mégis sikerült egyenlítenie, sőt a vezetést is átvette, az utolsó percekben viszont a házigazdák ismét elhúztak, és öt ponttal nyertek.

Két győzelem után kaptak ki a vásárhelyiek a bajnokságban. A folytatásban jövő hétfőn 18 órától bepótolják az első fordulóból elmaradt mérkőzést a CSM Alexandria ellen. 

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, B értékcsoport, 4. forduló:
Nagyváradi VSK–Marosvásárhelyi VSK 58–53 (8–11, 20–13, 14–15, 16–14). A vásárhelyiek pontszerzői: Robinson 20 (1), Badi 15 (1), Mészáros 12, Plăvițu 2, Voica, Radu. Játszott még: Maxim, Ignat, Feiseș, Bobar. Bukaresti Agronomia–Bukaresti Rapid 60–59.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!