Legutóbb két héttel ezelőtt derült ki, hogy a Román Kosárlabda-szövetség eredeti elképzeléséhez képest eggyel kevesebb, tizenhét együttes vesz részt a bajnokságban, valamint elkészítették az új versenykiírást is.
Az elmúlt napokban aztán ismét minden a feje tetejére állt, miután az egyik feljutó, a Bukaresti Agronomia úgy határozott, hogy nem indul el a pontvadászatban.
A mezőnyben így tizenhat csapat maradt, a szövetségnek pedig lépnie kellett, és újra megváltoztatta a bajnokság lebonyolítását. Eszerint az alapszakaszban oda-visszavágókat rendeznek 30 forduló keretében, azaz mindegyik csapat kétszer játszik az összes ellenfelével.
Újításnak számít, hogy eltörölték az utóbbi jó néhány évben alkalmazott középszakaszt, így a szezon első felében kialakult ranglista alapján az első nyolc helyezett a felsőházi rájátszásban, a további nyolc csapat az alsóházban folytatja a küzdelmet.
A bajnoki rajton nem módosítottak, így a tervek szerint szeptember 21-én rendezik majd a nyitófordulót, az alapszakasz pedig április 30-án zárul. A menetrendet azonban módosítani kellett, így nagymértékben megváltoztak a párosítások.
A mezőny egyetlen székelyföldi együttese, a Marosvásárhelyi VSK idegenben, a Bukaresti Dinamo ellen kezdi a bajnokságot, az első hazai mérkőzést pedig szeptember 28-án a Nagyszebeni CSU-val játssza.
Ezután két kiszállás következik, majd az ötödik játéknapon a SCMU Craiovát fogadják. A bajnoki címvédő Kolozsvári U-BT-vel a 10. fordulóban idegenben játszanak, rögtön ezt követően pedig az ezüstérmes Nagyváradi VSK-t látják vendégül. Az odavágók utolsó összecsapásán otthon a Bukaresti Rapid lesz a vásárhelyiek ellenfele.
A marosvásárhelyi csapat mérkőzéseinek teljes menetrendje megtalálható a klub hivatalos honlapján erre a linkre kattintva.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!