HIRDETÉS

Egyik alapembere nélkül is felülmúlta az aradiakat a Sepsi-SIC

Végül magabiztosan nyertek a sepsiszentgyörgyiek. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

A gyengébb kezdés után feljavult a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat játéka, és végül magabiztosan győzte le az Aradi FCC Baschet együttesét a Szabó Kati Sportcsarnokban.

A bajnokság alapszakaszának 10. fordulójában rendezett szombat esti mérkőzést megelőzően a két alakulat azonos mérleggel, hét győzelemmel és két vereséggel rendelkezett.

A Sepsi-SIC nem várta a legjobb előjekkel az összecsapást, mivel nem számíthatott az egyik amerikai légiós, Ciera Johnson játékára, aki lesérült az előző játéknapon a CSM Târgoviște otthonában elszenvedett vereség alkalmával.

HIRDETÉS

Nehezebben lendült bele a játékba a sepsiszentgyörgyi csapat,

az első negyedben nem működött a támadójátéka, így hat pontos hátrányba került. A folytatásban is a vendég aradiaknál volt az előny, egészen a második játékrész közepéig, ezután ugyanis a Sepsi-SIC fordított, és a szünetben öttel vezetett (30–25).

A pihenőt követően hamar újra megrázta magát a házigazda, és 13 ponttal meglépett,

az Arad azonban vissza tudott zárkózni, így a harmadik tíz perc végén nyolc pont volt a különbség a felek között (52–44). Ennél többre viszont nem futotta a vendégek részéről, a Sepsi-SIC ismét növelni tudta az előnyét, 17-tel is elhúzott, így a végére már kiengedhetett.

Győzelmével a székelyföldi klub megelőzte az aradi gárdát és átmenetileg átvette a vezetést a ranglistán, a jobb egymás elleni eredményeknek köszönhetően éllovas CSM Târgoviște csak vasárnap lép pályára.

Női kosárlabda, élvonalbeli bajnokság, 10. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Aradi FCC Baschet 67–56 (11–17, 19–8, 22–19, 15–12).
A Sepsi-SIC pontszerzői: Robinson 18, Gereben 16, Armanu 12, Mérész 12, Cătinean 5, Popescu 4.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Köszönte szépen az ajándékokat, megvan az első idegenbeli diadala az FK Csíkszeredának

Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

`
Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Nem bírta ledolgozni a korai hátrányt a Marosvásárhelyi VSK

Sokba került a gyenge kezdés a marosvásárhelyi férfi kosárlabdacsapatnak, amely hazai közönség előtt végig hátrányban játszott és nagy különbséggel maradt alul a Nagyszebeni CSU-val szemben.

Könnyed győzelemmel indította a bajnokságot a Sepsi-SIC

Lejátszotta első bajnoki mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely vasárnap este a CSM Târgoviște együttesét fogadta. A háromszéki klub magabiztos játékkal, húszpontos különbséggel szerezte meg első győzelmét.

Nagyváradon hagyták a pontokat a gyergyószentmiklósi kosárlabdázók

A Nagyváradi VSK II. vendégeként szerepelt vasárnap délben a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares. A férfi kosárlabda 1. Liga második fordulójában 21 ponttal kaptak ki.

Pazar utolsó negyedben rázta le házigazdáját a vásárhelyi kosárcsapat

Újabb győzelmet szállított idegenből a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely a mérkőzés nagy részében előnyben volt, mégis csak az utolsó negyedben tudta bebiztosítani a sikerét a Petrolul Ploiești ellen.

Visszavágtak Temesvárnak a marosvásárhelyi kosarasok

Megszerezte az első győzelmét a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a Marosvásárhelyi VSK, a gyengébb kezdés után átvette az irányítást és végül megérdemelten nyert a Temesvári SCM otthonában.

Jól indította az idényt a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Remek rajtot vett a férfi kosárlabda másodosztály új idényében a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, amely magabiztos játékkal, hét pontos különbséggel múlta felül a Kolozsvári U-BT II. csapatát az első fordulóban.

Ötperces rövidzárlat okozta a Marosvásárhelyi VSK vesztét a fővárosban

Vereséggel indította az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2025–2026-os szezonját a Marosvásárhelyi VSK: szerdán este sokáig szoros csatát vívott idegenben a Bukaresti Rapiddal, de a harmadik negyedben egy ötperces rövidzárlat a vesztét okozta.

Még ütőképesebb a keret, nyomás is van a marosvásárhelyi kosárcsapaton

A kupában már bemutatkozott, szerdán este a bajnokságban is megkezdi menetelését a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amelynél reális célként a rájátszásba jutást fogalmazták meg.

A tetemes előny ellenére izgulnia kellett a vásárhelyi kosárcsapatnak

A vártnál jóval nehezebb volt a Temesvári SCM elleni visszavágó a Marosvásárhelyi VSK számára, amely végül kiharcolta a továbbjutást a férfi kosárlabda Román Kupában.

Jókora előnyt szerzett a kupában a Marosvásárhelyi VSK

Fölényes győzelemmel indította az új szezont a Marosvásárhelyi VSK, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé a férfi kosárlabda Román Kupában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!