Hirdetés

Egy negyed erejéig volt méltó ellenfele a címvédőnek a Sirius

Ezúttal 52 ponttal győzött a Sepsi-SIC
Fotó: Miska Brigitta

Idegenben is kiütéssel győzött, bejutott a bajnokság elődöntőjébe a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata. Ellenfele, a Marosvásárhelyi Sirius KK az 5–8. helyekért folytatja a rájátszást.

2023. március 26., 18:08

A hétközi első mérkőzésen a Sepsi-SIC hazai pályán nem kegyelmezett székelyföldi vetélytársának, óriási különbséggel, 68 ponttal nyert.

A vasárnapi délutáni marosvásárhelyi találkozón már az első negyedben 17 pontos előnyt dolgozott ki a háromszéki gárda. A második tíz percben szorosabb volt a játék, a két amerikai idegenlégiósa nélkül felálló Sirius ekkor csak két ponttal maradt alul.

Hirdetés

A szünet után viszont ismét rákapcsolt a Sepsi-SIC – amelynél ismét sok játéklehetőséget kaptak a fiatal játékosok –, és fölényesen húzta be a harmadik és negyedik játékrészt, a legvégén pedig Mititelu kosarával még a 100 pontos határt is átlépte.

A Sepsi-SIC számára sétagalopp volt ez a párharc, az elődöntőben viszont valamivel nehezebb feladat vár rá, míg a marosvásárhelyiek az 5–8. helyekért folytatják a rájátszást.

Női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság, rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzés:

Marosvásárhelyi Sirius KK–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 49–101 (11–28, 15–17, 10–30, 13–26).

Sirius KK: Podunavac 16, Lipovan 10, Szász 8, Ciciovan 4, Feiseș 4, Ignacsenko 4, Sólyom 2, Horobec 1. Játszott még: Oancea, Moga.
Sepsi-SIC: Cave 21, Mititelu 15, Cătinean 14, Hristova 13, Ghizilă 10, Jones 10, Gereben 6, Mikes 6, Gödri-Părău 4, Orbán 2. Játszott még: Pop.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!