Döntetlen állásról folytatódott pénteken este a Szabó Kató Sportcsarnokban az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő. Az első két târgoviștei összecsapáson előbb a házigazdák győztek, majd a háromszékiek kiegyenlítettek.
Jobban kezdte a hazai találkozót a Sepsi-SIC, az első negyedben végig vezetett és négy pontos előnyt szerzett. Ezt követően is a házigazdák akarata érvényesült, akik
jóval hatékonyabbak voltak támadásban, és kevés kosarat engedélyeztek az ellenfélnek a második játékrészben, így a szünetben 19 ponttal fölényesen vezettek.
A folytatásban is magabiztosan játszott a sepsiszentgyörgyi csapat, a vendégek teljesítménye pedig ugyan feljavult, és megnyerték a harmadik negyedet, de nem tudtak lényegesen közelebb férkőzni.
Az utolsó játékrészben nem lehetett kérdéses a székelyföldi gárda győzelme, amely még tovább növelte az előnyét, és végül 23 pontos különbséggel nyert.
A Sepsi-SIC összesítésben 2:1-re vezet a döntőben, a párharc negyedik mérkőzését szombaton 19 órától szintén hazai közönség előtt játssza, és újabb siker esetén megszerzi a bajnoki címet.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!