Hirdetés

Egy félidő is elég volt a Sepsi-SIC győzelméhez

Fotó: Sánta Imre

2020. február 02., 09:26

Hullámzó teljesítményt nyújtva, de a mérkőzés első részében kidolgozott előnyének köszönhetően behúzta az újabb győzelmet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság középszakaszának 4. fordulójában. A címvédő háromszékiek szombaton este az FCC Baschet Arad együttesét múlták felül tizenegy pontos különbséggel.

2020. február 02., 09:26

Miután a helikopter-balesetben nemrég elhunyt amerikai kosárlabdázóról, Kobe Bryantről is megemlékeztek a Sepsi Arénában, a mérkőzés első pontjait a vendégek szerezték, de Givens és Demeter révén azonnal érkezett is a válasz a túloldalon. Ezzel a szentgyörgyiek átvették a vezetést, majd egy 13–0-s sorozattal folytatták, amivel jelentős előnyt alakítottak ki (17–4), ez a különbség pedig megmaradt az első tíz perc végéig (20–7).

Hirdetés

A második negyedben csak egy csapat maradt a pályán, ez pedig a címvédő volt,

amely alaposan megszórta ellenfelét, védekezésben pedig lélegezni sem hagyta az aradiakat, akiknek mindössze két értékesített büntetőre futotta az erejükből. Így húszpercnyi játékidő után a zöld-fehérek már huszonkilenc pontos különbséget dolgoztak ki (38–9).

Szünet után viszont Zoran Mikes tanítványai bent felejtették magukat az öltözőben, a vendégek pedig éltek a tálcán kínált lehetőséggel, és három perc alatt tíz pontot faragtak hátrányukból (40–21). A folytatásban lassan magukra találtak a háromszékiek, Mandache kétszer is távolról talált a gyűrűbe, csatlakozott hozzá Givens és Vucetic, amivel sikerült megtörni a Maros-partiak lendületét (53–28).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A záró játékrészben aztán érthetetlenül szétesett a címvédő játéka,

a szentgyörgyi lányok támadásban rengeteg labdát eladtak, pontatlanul dobtak, a védekezést pedig mintha nem is gyakorolták volna az edzéseken. A vendégek nem adták fel a küzdelmet, erőfeszítésüket viszont csak részsiker koronázta, az utolsó negyedet 22–8-ra megnyerték, de a fordításra már nem maradt idejük.

Két egymással ellentétes félidőt láthatott a Sepsi Aréna közönsége, végül azonban a zöld-fehérek 61–50 arányú győzelmet arattak, és továbbra is hibátlan mérleggel állnak a bajnoki rangsor élén.

Változott a Sepsi-SIC következő két mérkőzésének időpontja. A Szatmárnémeti VSK-val február 7-én, pénteken 18 órától mérkőzik meg a Both Katalin Sportcsarnokban a Nemzeti Liga középszakaszának 5. körében. Ezt követően a 6. fordulóban a Brassói Olimpia elleni találkozót február 11-én, kedden 19 órától játssza a Sepsi Arénában.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Amerikai beállóssal erősítettek

A háromszéki klub az FCC Baschet Arad elleni találkozó napján jelentette be, hogy Rebecca Diane Tobin személyében új játékos érkezett a címvédőhöz. A 31 éves, 195 cm magas amerikai center legutóbb az Euroligában is érdekelt belga Royal Castors Braine csapatában szerepelt, korábban pedig az ausztrál Bendingo Spirit sorait erősítette. Tobin számára azonban nem teljesen idegen a román bajnokság, a 2012–2013-as idényben ugyanis a Gyulafehérvár játékosa volt, majd megfordult az olasz Basket Parma, a Miskolc, a francia Angers Union FB, a Puerto Rico-i Atenienses Manatee és a német TSV 1880 Wasserburg csapataiban is. Ez utóbbival 2017-ben Német Kupa-győzelmet és bajnoki címet ünnepelt, majd 2018-ban és 2019-ben ezüstérmet szerzett a német bajnokságban.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 4. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Seps-SIC–FCC Baschet Arad 61–50 (20–7, 18–2, 15–19, 8–22).
Sepsi-SIC: Mandache 18 (2), Givens 12, Demeter 8, Gödri-Părău 8, Pasic. Cserék: Topuzovic 8, Vucetic 5, Orbán 2, Mîrne-Nagy, Kovács, Butler, Cătinean. Edző: Zoran Mikes.
Arad: Webb 15, Hadzovic 5 (1), Bartók 2, Fodor 2, Karakasevic 1. Cserék: Robinson 12, Ardelean 10, Akathitou 2, Pop 1, Mercea, Ciotir, Neagu. Edző: Manuel Rodriguez Escudero.
Játékvezetők: Andrei Badilă, Tudor Crișan, Ștefan Atomulese.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!