Korábban a háromszéki klub vezetősége kijelentette, hogy nem szívesen játszanák le ezt a fontos találkozót ebben az időszakban, mivel rendkívül sűrű a menetrendjük. A tengerparti együttes három időpontot javasolt, hogy bepótolhassák az elmaradt meccset: február 15., 21. vagy 27.
A Román Kosárlabda-szövetség a határozat első alpontjában eltörölte a konstancaiak kérését, aztán a második alpontban mégis elrendelte, hogy február 15-én, azaz csütörtökön kell lejátszaniuk a mérkőzést.
– nyilatkozta az eset kapcsán Rusz István, a Sepsi-SIC ügyvezető igazgatója a Székely Sportnak.
Hozzátette, hogy a lányok már ott vannak a helyszínen és pályára fognak lépni, mindent megtesznek majd a győzelem érdekében. Tíz mérkőzésből tízet megnyert a háromszéki klub az alapszakaszban, a tengerparti gárda szintén hibátlan mérleggel rendelkezik, ráadásul ők már eggyel több meccset játszottak. Az első hely szempontjából rendkívül fontos lesz a csütörtöki rangadó.
Az összecsapást 19 órától rendezik, élőben közvetítik majd a Román Kosárlabda-szövetség Youtube-csatornáján.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!