Hirdetés

Döntőben érdekeltek a székely kosárlabdázó lányok

A Sepsi ISK csapatánál igyekeznek minden mérkőzésből a legtöbbet kihozni
Fotó: Facebook/Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub

2022. május 11., 14:40

A Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub és a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes U18-as korosztályos kosárlabdázói május 11. és 15. között részt vesznek Bukarestben az országos döntő tornán.

2022. május 11., 14:40

A két háromszéki együttes az A csoportban kezdi meg a csoportmérkőzéseket, ahol a két fővárosi csapat a Bukaresti Olimpia és Champions ellen harcolnak a legjobb négybe jutásért.

Hirdetés

„Egy nehéz szezont tudhatunk magunk mögött, hiszen idén nem volt a csapatunk tagja Nemes Gréta és Botos Petra, akik a Sepsi-SIC élvonalbeli együttesében is játszanak. Úgy vélem, hogy kis szerencse is közrejátszott, hogy a döntőig eljuthattunk, mivel az előselejtezőkön viszonylag könnyű ellenfeleink voltak. A csapattal igyekszünk mérkőzésről-mérkőzésre a legtöbbet kihozni és az itt szerzett tapasztalatokat a közeljövőben hasznosítani” – nyilatkozta Nemes Áron, a Sepsiszentgyörgyi ISK U18-as korosztályú csapatának edzője.

A Sepsi ISK csapata szerdán 18 órától játssza első mérkőzését, amikor a Bukaresti Olimpia lesz az ellenfele. A kézdivásárhelyi lányok az első meccsüket már szerdán délben lejátszották a Bukaresti Champions ellen, amelytől 68:38 arányban szenvedtek vereséget. 

A B csoportban a Nagyváradi Crișul, a CSM Târgoviște és két hazai csapat, a Sportul Studențesc és a Dan Dacian méri össze erejét.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A játékvezetői testület elismerte, tévesen ítéltek büntetőt az FK Csíkszereda ellen

A Központi Játékvezetői Bizottság (CCA) megtartotta szokásos heti elemzését az elmúlt forduló Szuperliga-mérkőzéseiről, és elismerte, hogy a Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda találkozón Iuliana Demetrescu jogtalanul ítélt tizenegyest a hazai csapat javára.

Kemény üzenetet küldött a román válogatottnak Bölöni László

Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.

Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

`
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Megszenvedett a sereghajtóval a Marosvásárhelyi VSK kosárcsapata

Sokáig szorosan alakult a Marosvásárhelyi VSK hazai mérkőzése a CSM Târgu Jiu ellen, de a remek hajrának köszönhetően végül sikerült behúzni a győzelmet.

Kettős győzelem Jászvásáron: megerősítette vezető pozícióját a KSE

Idegenben sem lassít a Kézdivásárhelyi SE: két nap alatt kétszer győzött a Jászvásári CS Poli vendégeként, ezzel tovább erősítve vezető helyét a női kosárlabda 1. Ligában.

A villámrajt után jól gazdálkodott az előnyével a marosvásárhelyi kosárcsapat

Jókora előnyt szerzett az elején, majd végig vezetve fölényesen nyerte meg a Galaci CSM elleni kiszállását a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 8. fordulójában.

Kolozsváron feledtette európai kupavereségét a Sepsi-SIC

Esélyt sem adott házigazdájának, a Kolozsvári U-nak a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda-élvonalban, vasárnap kora este alaposan megszórta az éllovast.

Kiszenvedte a győzelmet a Marosvásárhelyi VSK

Nagyot küzdött a győzelemért hazai pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a végjátékban tudta legyűrni a Bukaresti Dinamót az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójában.

A leckét megkapták, fel kell állnia a padlóról a marosvásárhelyi kosárcsapatnak

Két váratlan kudarcba szaladt bele a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban. A csapat és a stáb egyelőre élvezi a vezetőség bizalmát, de tudják, hogy mihamarabb össze kell szedniük magukat.

Kettős győzelemmel indította a bajnoki idényt a Kézdi SE kosárcsapata

Remekül kezdte a szezont a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, amely az 1. Liga első fordulójában két nap alatt kétszer is legyőzte az Alexandriai ISK együttesét.

Nagy küzdelem, kevés hatékonyság: kikaptak Brassóban a gyergyói kosarasok

A férfi kosárlabda másodosztály hétvégi fordulójában a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares Brassóban lépett pályára. Csillagék 16 pontos hátrányról csaknem felzárkóztak, de végül alulmaradtak a házigazdával szemben.

Javítani tudott a bajnokságban a Sepsi-SIC

A hazai pályán játszó Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC végig vezetve, magabiztosan győzte le a Bukaresti Rapidot a román élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyudvarhely nyerte a kosárlabdázók őszi Barátság Kupáját

Szombaton és vasárnap Csíkszeredába gyűltek össze a székelyföldi veterán kosarasok, hogy megőrizzék és továbbvigyék a Barátság Kupa több mint negyvenéves hagyományát. Az idei őszi tornát Székelyudvarhely csapata nyerte.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!