Bánfi Anett, Béres Villő, Csergő Hortenzia, Elekes Darabont Rita, Elekes Boglárka, Ferencz Klementina, Görgicze Hanna, Kercsó Anita, Kolumbán Kriszta, Máthé Viktória és Márton Andrea edzőjük, Hobaj Levente vezetésével Craiován tette biztossá a döntős részvételt.
A hétvégén 46–27-re győzték le a Kolozsvári Galacticát, és így már nem számított, hogy 27–49-re alulmaradtak a bukaresti Olimpiával és 46–67-re a Craiovai ISK-val szemben.
Amint Hobaj Levente elmondta, a továbbjutásnak nyilván örül, de az eredményekkel elégedetlen. A bukaresti csapatot simán legyőzhették volna a gyergyói lányok, ha jobban bíznak magukban és kevesebbet hibáznak.
A Gyergyószentmiklósi ISK mellett három bukaresti csapat, a Sportul Studențesc, az 5-ös számú ISK és az Olimpia, valamint az Aradi Gloria és a Craiovai ISK jutottak be a döntőbe. A finálé május 9. és 13. között zajlik majd. Gyergyószentmiklós jelezte, szívesen lenne házigazdája az eseménynek.
Az U14-es korosztályú fiúk bajnokságában a B döntő egyik tornáját rendezték meg a hét végén Gyergyószentmiklóson.
Remek hangulatú esemény volt, a házigazdákat, Kercsó Zoltán tanítványait, sokan buzdították a helyszínen.
A Gyergyószentmiklósi ISK csapata az ötből két mérkőzésen tudott győzni: 72–49-re verték a Craiovai Toro Dunk csapatát, és 66–49-re a Marosvásárhelyi Lucky Dragons együttesét. A Marosvásárhelyi Gladius-szal szemben 38–78-ra, a Mangaliai Mc Ball-lal szemben 56–90-re és a Bukaresti PBA-val szemben 69–77-re maradtak alul a gyergyóiak.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!