A marosvásárhelyi csapat tizenegy győzelemmel és öt vereséggel a harmadik helyen zárt a B jelű konferenciában, és már három fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosította helyét az első öt között, ezzel bejutott a bajnokság legjobb tíz gárdáját felvonultató felsőházba. Ide az együttesek magukkal vitték azokat az egymás elleni eredményeiket, amelyeket a csoportjukból még továbbjutott vetélytársak ellen szereztek. A felsőházban is oda-visszavágó rendszerben zajlanak a küzdelmek, de a felek csak a másik konferenciából érkező csapatok ellen játszanak, összesen tíz forduló keretében.
A Marosvásárhelyi VSK négy győzelemmel és négy vereséggel az előkelő harmadik helyről indítja a felsőházat, de három riválisa, a Nagyszebeni CSU, az FC Argeș Pitești és a CSO Voluntari is ugyanilyen mérleggel rendelkezik.
George Trif vezetőedző gárdája a nyitófordulóban szombaton 18 órától hazai pályán játszik, mégpedig a legnehezebb ellenféllel, a bajnoki címvédő Kolozsvári U-BT-vel, amely eddig hibátlanul menetel és az európai kupaporondon, az Eurókupában is vitézkedik, ahol a negyeddöntőbe jutásért küzd.
Ezt követően két fővárosi kiszállás következik a vásárhelyiek számára a Dinamo és a Rapid ellen, majd márciusban négy hazai mérkőzést játszanak, a Brassói Coronával, a CSO Voluntari-jal, illetve a bukaresti csapatokkal. Közben egy idegenbeli meccsük lesz, a kolozsvári visszavágó, a felsőházat pedig a Corona és a Voluntari otthonában zárják.
A VSK teljesítette ugyan az első számú célját, bejutott a felsőházba, de a klubnál természetesen nem szeretnének itt megállni. A vezetőedző korábbi elmondása szerint, amennyiben rendelkezésre állnak a játékosok és egészségesek lesznek, akkor bárkivel meg tudnak küzdeni, és nem félnek egy csapattól sem. „Minél jobb helyen szeretnénk végezni a bajnokságban, a klubnál mindenkinek az a vágya, hogy bejussunk a rájátszásba, ott pedig soha nem lehet tudni, hogy mi történik majd, voltak már meglepetések, és reméljük, hogy a végén kimagasló eredményt érünk el” – fogalmazott bizakodva George Trif.
A rájátszásba az első nyolc helyezett kvalifikálja magát, míg a 9. és 10. helyen végzett csapatok számára befejeződik a bajnokság.
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!