Kiváló formában várhatta az összecsapást Zoran Mikes alakulata, ugyanis a román pontvadászatot hibátlanul vezetik, míg az Euroligában is minőségi játékot mutattak. Várható volt, hogy nem lesz könnyű dolguk az Arad ellen és ez be is bizonyosodott. Az első tíz percet 22–13-ra kikapta a Sepsi-SIC, azonban ezt javítani tudta még a szünet előtt, és kétpontos előnyről várhatták a meccs második felét.
A harmadik negyedben ismét eredményesebbek voltak a vendégek, így a döntés a végére maradt.
Az utolsó negyedben mindkét gárda pontosan dobott, de végül a sepsiszentgyörgyiek örülhettek, 82–74-re behúzták a mérkőzést. Ezzel a sikerrel továbbra is makulátlan mérleggel vezetik a bajnokságot, viszont üldözi őket a Konstancai CSM, amely szintén 12 egységet gyűjtött össze.
Hazai pályán bukta el a Marosvásárhelyi VSK a sereghajtók csatáját
Hat játéknapot követően továbbra is várni kell a Marosvásárhelyi VSK első bajnoki győzelmére az idei szezonban, miután szombaton este egy szoros mérkőzést követően vereséget szenvedtek a Brassói Olimpia ellen. A találkozó pikantériája az volt, hogy korábban egyik gárda sem tudta elkerülni a vereséget, az biztos volt, hogy valamelyikük negatív szériája megszakad.
A két együttes fej-fej mellett haladt a teljes összecsapás alatt, a különbséget a harmadik negyed jelentette, ahol a vendégek hat ponttal dobtak többet, mint a marosiak. Összességében 79–72-re kikapott a hazai együttes, így most már egyedüliként áll az utolsó helyen hat ponttal, nyert meccs nélkül.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!